Csak a szokásos: döntetlent játszott az UTA otthon

Gól nélküli döntetlent játszott az UTA hazai pályán az FC Botoșani ellen az első osztályú labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának hétfő kora esti meccsén.

Mindkét csapat a felsőházi rájátszásra hajt, az aradiak az első hatba jutást célozták meg, a moldvaiak pedig a dobogóközeli pozíciójukat akarták megerősíteni. Az UTA kispadjára továbbra sem ülhetett le a koronavírus miatt elkülönítésben lévő Bálint László vezetőedző, sőt Alin Pînzaru másodedző sem, őket a kapusok trénere, Gabriel Vasiliu helyettesítette.

Két erőlködő, de labdával és az új aradi stadion rossz minőségű gyepszőnyegével harcban lévő csapat feszült egymásnak, és a játék képe alapján, mintha szenvedés lett volna a feleknek a játék... Valamelyest a második játékrészben pörgött fel a mérkőzés, az UTA többet uralta a labdát, több akciót vezetet, de igazán veszélyes helyzet a botoșaniak előtt adódott, de nem tudtak élni az eséllyel – így, mondhatjuk, egyik csapat sem érdemelt többet.

Az UTA ezzel együtt a legutóbbi öt meccsén egy győzelmet aratott és négy döntetlent ért el.

1. Liga, 24. forduló:

  • UTA–FC Botoșani 0–0
  • Sepsi OSK–Academica Clinceni 0–0
  • FC Voluntari–FC Argeș 0–1
  • Universitatea Craiova–AFC Hermannstadt 1–0
  • FCSB–Chindia Târgoviște 1–0
  • Gaz Metan–Kolozsvári CFR 0–1
  • Astra–Dinamo 2–0
  • FC Viitorul–Poli Iași 0–0-nál a 67. percben félbe szakadt, kedden sem tudták lejátszani, így egy későbbi időpontban pótolják.
Táblázat forrása: digisport.ro

Az UTA február 27-én, szombaton délben Medgyes szerepel a Gaz Metan ellen.

A rovatból ajánljuk:

Átvette a vezetést a női kosárlabda-bajnokságban az aradi csapat a Rapid legyőzésével
Az FCC Baschet UAV hazai pályán, rendkívül szoros meccsen nyert 76:73 arányban.
Továbbjutás küszöbén az UTA, miután a kupameccsen kiütötte az FCSB-t
„Emberemlékezet” óta nem látott különbségű győzelmet aratott az aradi csapat.
Szebeni győzelmével felzárkózott az élmezőnyhöz az UTA
A 18. perctől emberelőnyben játszhattak az aradiak, akik a második félidőben törték fel a védelmet.
Elvették az UTA gólját, kettőt „adtak” helyette a vendégek
Az aradi csapat nem tudta átmenteni a bajnoki szünet előtti jó formáját.
Felsült a másodosztályú Corvinul ellen az UTA, a hajrában kapta a vesztes gólt
A csereként pályára lépett Zsóri Dániel rámenősségének köszönhető az egyenlítés, de ez is kevés volt.