Bukarest meccset rendezne a 2020-as foci Eb-n

national-arena1A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) pályázik a 2020-as Európa-bajnokság néhány mérkőzésének bukaresti megrendezésére. Mircea Sandu, a FRF tiszteletbeli elnöke szerdán elmondta, a bukaresti pályázat bizonyos fejezeteit már elektronikus úton eljuttatták az európai szövetséghez (UEFA). A teljes pályázatot pénteken postázzák. Az FRF elnöki tisztségéből 24 év után idén márciusban leköszönt Mircea Sandu úgy vélte, Bukarestnek jók az esélyei. A fővárosban 2011-ben avatták fel az 55 ezer férőhelyes Nemzeti Arénát, amely – az elődöntő és a döntő kivételével – alkalmas az Eb mérkőzéseinek a befogadására. 2012 májusában az arénában rendezték meg az Európa Liga döntőjét. A 2020-as Eb-re 13 ország egy-egy városában kerül sor. Tavaly szeptemberig 32 ország – köztük Magyarország – jelezte pályázati szándékát. Az UEFA péntekig várja a végleges pályázatokat. A végrehajtó bizottság szeptemberben dönt a rendezőkről. Az Eb-t illetően két csomagra lehet pályázni: az egyik az elődöntőket és a finálét foglalja magában, míg a másik három csoportmérkőzést és egy egyenes kieséses – nyolcad- vagy negyeddöntős – összecsapást.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Konstancai kudarc: csak futott az eredmény után az UTA
Gólokban gazdag meccsen maradt alul az aradi csapat, és visszacsúszott az osztályozós helyre.
Önbizalomnövelő győzelemmel kezdte a kupasorozatot az UTA
Magabiztosan nyert az aradi csapat a csoportkör első fordulójában a Lupényi Minerul otthonában.
Nem akárki ellen szerezte meg első győzelmét az UTA
Értékes idegenbeli sikert aratott Târgoviștén az UTA: a piros‑fehérek 3–1-re győztek az FCSB ellen.
Csak szépítésre futotta az UTA erejéből Kolozsváron
Az aradi csapat továbbra is nyeretlen az új szezonban.
Gól nélküli, de látványos küzdelem a szakadó esőben
Az UTA továbbra is nyeretlen az új idényben.