Bronzérmes az ICIM

Az aradi csapat a bronzcsata második felvonásán is magabiztosan játszott, de hozzá kell tenni, hogy a rivális tartalékosan lépett pályára.

A hazai 69:49-es diadal után péntek este idegenben is legyőzte a Gyulafehérvári CSU-t, így megszerezte a harmadik helyet a női kosárlabda-bajnokságban az ICIM, ugyanis a párharc harmadik felvonását már nem kell lejátszani. Az aradi csapat a bronzcsata második felvonásán is magabiztosan játszott, de hozzá kell tenni, hogy a rivális tartalékosan lépett pályára. Az ICIM tavalyelőtt megnyerte a bajnokságot, tavaly pedig a második lett a Târgovişte mögött.

Gyulafehérvári CSU–Aradi ICIM 62:74 (19:24, 10:28, 15:11, 18:11).

A hazaiak legjobbja Wumi Agunbiade volt 24 ponttal, 9 lepattanóval és 5 előkészítéssel, míg az aradiak közül Alina Crăciun emelkedett ki 17 ponttal, 5 lepattanóval és 4 előkészítéssel. Az ICIM 2–0-ra nyerte a két győzelemig tartó „kisdöntőt”, így bronzérmes lett a 2014–2015-ös bajnokságban csakúgy, mint a Román Kupában.

A döntőben még csak az első meccset rendezték meg pénteken este: ezen a házigazda Sepsiszentgyörgyi Sepsi Sic roppant szoros mérkőzésen, 66:65-re legyőzte a Târgoviştei CSM-t. Szombaton 68:63 nyertek a székelyföldiek. A három nyert meccsig tartó finálé szerdán Târgoviştén folytatódott, és a hazaiak 79:77-es diadalukkal 2-1-re szépítettek. Csütörtökön már könnyebben nyertek (68:56), így 2-2-re áll az állás. A minden eldöntő 5. meccset április 19-én, vasárnap 17 órától rendezik Szentgyörgyön, és a Dolce Sport közvetíti.

A rovatból ajánljuk:

Rangadót nyerve tartotta életben a felsőházba jutási esélyeit az UTA
Az aradiak az FC Argeș ellen nyertek idegenben Coman góljával.
Nem sikerült a bravúr a Rapid ellen, kicsúszott a felsőházból az UTA
A bukaresti csapat némi bírói segédlettel elvitte a 3 pontot Aradról.
Jól kezdte az évet az UTA, idegenből hozott három pontot
Rájátszást érő helyen az aradi csapat.
Bajnok és kupagyőztes erdélyi magyar kapussal erősített az UTA
Tordai Árpád egyéves szerződést írt alá az aradiakkal. Romániában és Litvániában szerzett címeket korábban.
Elhunyt az UTA legutóbbi aranygenerációjának oszlopos tagja
Pozsonyi Jenő az aradi csapattal két bajnoki címet ünnepelhetett.
Győzelemmel kezdte az új évet az UTA [FRISSÍTVE]
Az aradiak Békéscsabán nyertek, de a vasárnapi szerbiai meccset lefújták a havazás miatt.