Bővítik a Neuman-stadiont, bár még nincs kész

Az aradi képviselő-testület péntek délelőtti rendkívüli ülésén a döntéshozók egyhangúlag megszavazták az átépítés alatt álló Neuman Ferenc-stadion északi és déli lelátóinak bővítési tervét – adta hírül a városháza sajtóosztálya.

A magyarázat szerint egyebek mellett erre azért volt szükség, hogy az európai szakszövetség összes előírásainak, illetve a hazai sportági szövetség követelményeinek is megfeleljen a létesítmény. Bár a régi aréna lebontásakor azt nyilatkozták az illetékese, hogy az európai normáknak megfelelő stadiont terveztek.

A sajtónak kitűzött határozattervezet szerint az új stadion befogadóképessége 11 700 fő lesz, ehhez jön még hozzá 106 hely, amit a mozgássérülteknek tartanak fenn. Ez a végső szám is „sántít”, ugyanis a munkálatok 2014-es megkezdésekor még 12 ezernél is több férőhelyről beszéltek hivatalos körökben...

Szó mi szó, az új stadionnak már 2017-ben el kellett volna készülnie, ehhez képest most cs is csak 2020-ra ígéri Călin Bibarț megbízott polgármester a befejezést. Eredetileg 32 millió lejbe került volna az építkezés, a mostani bővítés újabb 21 milliót visz majd el...

A sportlétesítmény kapcsán az aradi önkormányzat elég „öngólt lőtt” már, valószínűleg a helyi tanácsosok is azéért bólintottak rá az újabb beruházásra, hogy minden mennyiért (nem az ő zsebük bánja), csak fejezzék már be egyszer.

Ráadásul az UTA feljutó helyen áll a másodosztályú bajnokságban, és megvan az esélye, hogy jövő ilyenkor élvonalbeli ellenfeleket fogadjon. Ha még akkor is kényszeralbérletben kellene játszania, a vérmesebb drukkerek a városvezetők fejét követelnék, és a következő esztendő választási év lesz, amikor mindenkinek a kedvében kell majd járni, s jól is lehet majd a csapat mellett feszíteni az új stadionban...

P. L. Zs.

A rovatból ajánljuk:

Átvette a vezetést a női kosárlabda-bajnokságban az aradi csapat a Rapid legyőzésével
Az FCC Baschet UAV hazai pályán, rendkívül szoros meccsen nyert 76:73 arányban.
Továbbjutás küszöbén az UTA, miután a kupameccsen kiütötte az FCSB-t
„Emberemlékezet” óta nem látott különbségű győzelmet aratott az aradi csapat.
Szebeni győzelmével felzárkózott az élmezőnyhöz az UTA
A 18. perctől emberelőnyben játszhattak az aradiak, akik a második félidőben törték fel a védelmet.
Elvették az UTA gólját, kettőt „adtak” helyette a vendégek
Az aradi csapat nem tudta átmenteni a bajnoki szünet előtti jó formáját.
Felsült a másodosztályú Corvinul ellen az UTA, a hajrában kapta a vesztes gólt
A csereként pályára lépett Zsóri Dániel rámenősségének köszönhető az egyenlítés, de ez is kevés volt.