Bírói „közreműködéssel” kapott ki az UTA Bukarestben

Vereséget szenvedett az UTA az első osztályú labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának vasárnap esti meccsén a FCSB otthonában.

A bajnoki második helyezett volt a fővárosi mérkőzés egyértelmű esélyese, mégis egy vitatható tizenegyesből szerzett góllal jutott vezetéshez a hazai csapat. Octavian Popescut Roger szerelte szemmel láthatóan szabályosan az aradi tizenhatoson belül, mire a bukaresti csatár elesett, és Marian Barbu játékvezető büntetőt ítélt, amit Tănase váltott gólra.

A folytatásban fölényben játszott a FCSB, de az UTA hősiesen állta a sarat, Iacob kapus remek védésekkel tartotta partiba az aradi csapatot. A meccs hajrájára fordulva Roger Vlad kapus hibáját kihasználva egyenlített, de a vége előtt ismét tizenegyeshez segítette a hazaiakat a játékvezetői brigád. Dumiter beadása előtt a labda jól láthatóan elhagyta az alapvonalat – még a pályára ereszkedő ködben is látszódott –, mégis tovább engedték a játékot, a bepasszolt labda hozzáért egy aradi védő kezéhez, így Tănase ismét büntetőt rúghatott (ezt is magabiztosan értékesítette).

A FCSB a mezőnyfölény alapján győzelmet érdemelt volna amúgy is, de végül a bírói hibáknak – részrehajlásnak? – köszönhetően tartotta otthon a három pontot. Ez alapján az UTA nem érdemelt vereséget, azon viszont el kell gondolkodnia Bálint László György vezetőedzőnek, hogy együttesen vajon miért képtelen november 25., a 13. forduló óta győzni?

  • Liga, 18. forduló: FCSB–UTA 2–1, gólszerző: Tănase (22. és 82., mindkettőt 11-esből), illetve Roger (71.).

További eredmények:

  • Academica Clinceni–Dinamo 1–0
  • Chindia Târgovişte–Kolozsvári CFR 0–1
  • Farul–Rapid 2–0
  • CS Mioveni–Sepsi OSK 0–2
  • U. Craiova 1948–FC Voluntari 0–2
  • FC Argeș–Gaz Metan 1–2
  • FC Botoşani–Universitatea Craiova 2–2
Táblázat forrása: livescore.in

Az UTA december 11-én, szombaton 15 órától az FC Botoşani-t látja vendégül.

A rovatból ajánljuk:

A megyei tanács szerint megszületett a sürgősségi rendelet a sportlétesítmények átvételéről
Nemcsak a létesítmények, hanem a személyzet is átkerülhet a helyhatósághoz.
Öt meccset vívhat meg hazai pályán az UTA az alsóházi rájátszásban
Az aradiak a 8. helyen fejezték be az alapszakaszt, ezért a „pályaelőny”.
Döntetlennel zárta az alapszakaszt az UTA
Az aradi csapatnak nem sikerült nyernie az utolsó helyezett ellen.
Az UTA három éve elengedte, új csapatában azóta alapember
Paul Anton csapatkapitány lett Győrben, a szerződését is meghosszabbították.