Bemutatták az UTA új vezetőedzőjét [FRISSÍTVE]

Ilie Poenaru személyében új vezetőedzője van az UTA futballcsapatának.

Az első osztályú labdarúgó-bajnokság 11. helyén végzett aradi csapat a múlt pénteken jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg Ionuț Badea eddigi vezetőedző szerződését. Akkor nem nevezték meg, hogy ki lesz a tréner utódja, de a digisport.ro tudni véli, hogy Ilie Poenaru hetekkel korábban aláírta szerződését az UTÁ-val.

Poenaru előzőleg az Academica Clinceni és a Medgyesi Gaz Metan csapatait edzette, mindkét együttes most esett ki az élvonalból, és rossz anyagi helyzetük miatt valószínűleg meg is szűnnek. Korábban az FC Voluntari és a Bukaresti Dinamo U19-es gárdájának trénere is volt. A játékosként a Steauában, a Politehnicában, az FC Argeșben és a Concordia Chiajnában szeeplő Poenaru 2011-ben kezdte edzői pályafutását.

Az UTA a hétfő délutáni sajtótájékoztató keretében, Brosovszky Attila klubmenedzser társaságában mutatta be az új szakvezetőt.

Poenaru elismerte, hogy hetek óta folyik a tárgyalás közte és a klub vezetői között, viszont állítása szerint csak hétfő délután írta alá a szerződését. Fő célkitűzésének azt nevezte, hogy a következő idényben a felsőházi rájátszásba (az első hat helyezett közé) vezesse a csapatot.

A klub közleményében nem tér ki arra, hogy mekkora időtartamra szól a megbízatása, csupán annyit közöltek, hogy az új idényben Poenaru lesz az edző.

A játékoskeret június 13-án kezdi meg a felkészülést a 2022–2023-as idényre az új edzővel.

A rovatból ajánljuk:

Átvette a vezetést a női kosárlabda-bajnokságban az aradi csapat a Rapid legyőzésével
Az FCC Baschet UAV hazai pályán, rendkívül szoros meccsen nyert 76:73 arányban.
Továbbjutás küszöbén az UTA, miután a kupameccsen kiütötte az FCSB-t
„Emberemlékezet” óta nem látott különbségű győzelmet aratott az aradi csapat.
Szebeni győzelmével felzárkózott az élmezőnyhöz az UTA
A 18. perctől emberelőnyben játszhattak az aradiak, akik a második félidőben törték fel a védelmet.
Elvették az UTA gólját, kettőt „adtak” helyette a vendégek
Az aradi csapat nem tudta átmenteni a bajnoki szünet előtti jó formáját.
Felsült a másodosztályú Corvinul ellen az UTA, a hajrában kapta a vesztes gólt
A csereként pályára lépett Zsóri Dániel rámenősségének köszönhető az egyenlítés, de ez is kevés volt.