Bejutott a 16 közé a kupában az UTA

Két tizenegyesgóllal nyert a másodosztályú FK Csíkszereda ellen, és bejutott a labdarúgó Román Kupa 6. fordulójába az UTA hétfő délután.

Az aradi csapat a legjobb 32 között csatlakozott a kupaküzdelmekbe, és első ellenfele a másodosztályú FK Csíkszereda volt, amelyet a múlt idényben – még 2. ligásként – 6–0 arányban ütött ki idegenben.

Ezúttal is az UTA számított esélyesebbnek, hiszen az élvonalbeli bajnokság 6. helyén áll, míg a székelyföldiek a másodosztály 9. helyére kapaszkodtak fel az elmúlt néhány forduló alatt. A látogatók korán vezetéshez jutottk, amikor Ribánszky kapus szabálytalanságát a játékvezető tizenegyessel, Morar pedig góllal büntette. Az élső félidő hajrájában ismét tizenegyeshez jutott az UTA, Hora helyezése után pedig kétgólos előnnyel vonulhattak szünetre a vendégek.

A második játékrészben a hazaiak törekedtek a szépítésre, míg az aradiak az eredményt tartották. A színvonal nem volt túl nagy, talán az egyre erősebben hulló hó miatt is, de Bustea 35 méterről így is megdöngette a kapufát, kis híján háromra növelve a vendégelőnyt. Az eredmény nem változott, így Bálint László edző tanítványai várhatják a következő forduló sorsolását.

Román Kupa, 5. forduló (16 közé jutásért): FK Csíkszereda–UTA 0–2, gólszerzők: Morar (11., 11-esből), Hora (45+1., 11-esből).

A rovatból ajánljuk:

A megyei tanács szerint megszületett a sürgősségi rendelet a sportlétesítmények átvételéről
Nemcsak a létesítmények, hanem a személyzet is átkerülhet a helyhatósághoz.
Öt meccset vívhat meg hazai pályán az UTA az alsóházi rájátszásban
Az aradiak a 8. helyen fejezték be az alapszakaszt, ezért a „pályaelőny”.
Döntetlennel zárta az alapszakaszt az UTA
Az aradi csapatnak nem sikerült nyernie az utolsó helyezett ellen.
Az UTA három éve elengedte, új csapatában azóta alapember
Paul Anton csapatkapitány lett Győrben, a szerződését is meghosszabbították.