Bejött a papírforma: kikapott hazai pályán az UTA [VIDEO]

Egygólos vereséget szenvedett hazai pályán az éllovas FCSB-től az UTA az első osztályú labdarúgó-bajnokság szombat esti meccsén.

Nemcsak a rangsorra nézve számított a párharc esélyesének a bukaresti csapat, hanem az aradiak hazai formája alapján is: az 1. Ligában újonc UTA az új Neuman Ferenc Arénában játszott 13 meccséből csak egyet nyert meg – most meg már tovább romlott a mérleg…

A Steauáról FCSB-re „keresztelt” fővárosi együttes végig fölényben játszott, és az első félidő hajrájában egy baloldali beadást követően Moruțan senkitől sem zavartatva fejelte a labdát a hálóba. A gól után ráadásul – Isac kiállítása miatt – emberhátrányba is került Bálint László vezetőedző csapata, így a második félidőben még inkább alárendelt szerepet játszott. A hajrában ugyan lett volna esélye egyenlíteni az UTÁ-nak, de a helyzet kimaradt, és végeredményben megérdemelten nyert a vendégcsapat.

Az alapszakaszból hátralévő három fordulóban kétszer is az élmezőnyhöz tartozó együttesekkel mérkőzik meg az UTA: kedden Craiovára látogat, utána a Sepsi OSK-t fogadja, végül az Astrához utazik. A papírforma szerint tehát nem sok esélyük van az aradiaknak elcsípni a felsőházi rájátszást jelentő hatodik helyet, ha pedig az őszi szezon utolsó négy meccsét vesszük alapul, akkor elkönyvelhetjük, hogy az FCSB-kudarccal együtt ismét egy négymeccses vereségsorozattal zár az UTA (ehhez még adjuk hozzá a múlt heti, a címvédő CFR elleni 0–1-et).

  • 1. Liga, 27. forduló: UTA–FCSB 0–1, gólszerző: Moruțan (41.); kiállítva: Isac (UTA, 43.)

További eredmények:

  • Medgyesi Gaz Metan–Universitatea Craiova 0–2
  • Academica Clinceni–FC Voluntari 0–1
  • AFC Hermannstadt–Konstancai Viitorul 0–0

FRISSÍTÉS: Vasárnap:

  • Chindia Târgovişte–Astra Giurgiu 0–1
  • Kolozsvári CFR Cluj–Politehnica Iași 4–0

Hétfőn:

  • FC Botoşani–Sepsi OSK 1–2
  • Bukaresti Dinamo–FC Argeș 1–2
Táblázat forrása: digisport.ro

 

A rovatból ajánljuk:

A megyei tanács szerint megszületett a sürgősségi rendelet a sportlétesítmények átvételéről
Nemcsak a létesítmények, hanem a személyzet is átkerülhet a helyhatósághoz.
Öt meccset vívhat meg hazai pályán az UTA az alsóházi rájátszásban
Az aradiak a 8. helyen fejezték be az alapszakaszt, ezért a „pályaelőny”.
Döntetlennel zárta az alapszakaszt az UTA
Az aradi csapatnak nem sikerült nyernie az utolsó helyezett ellen.
Az UTA három éve elengedte, új csapatában azóta alapember
Paul Anton csapatkapitány lett Győrben, a szerződését is meghosszabbították.