Balsikeres magyar rajt az Eb-selejtezőkön – Románia nyert Görögországban

Varga József, valamint az ír Kyle Fafferty és Aaron Hughes a budapesti, Üllői úti Magyarország–Észak-Írország mérkőzésen. Fotó: MTI Varga József, valamint az ír Kyle Fafferty és Aaron Hughes a budapesti, Üllői úti Magyarország–Észak-Írország mérkőzésen. Fotó: MTI

Hazai pályán, az észak-írek ellen kezdte meg vasárnap este a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott. A bizonyításvágy hajtotta Pintér Attila tanítványait, és fölényüket jellemezte, hogy az első félidőben öt szögletet rúgtak, a 45. percben mégis majdnem a vendégek szereztek vezetést egy már-már végzetesnek mutatkozó hiba miatt. Dzsudzsák szabadrúgása után a kipattanótól Tőzsér igyekezett szabadulni, de balszerencsésen az ellenfélhez passzolt. Ward próbált élni a váratlan lehetőséggel, de Gulácsi bravúrral hárított, míg a kipattanó labdával Brunt „szabadított fel”, így megkönnyebbülést jelentett a szünetet jelző sípszó. A második félidőben a csereként beállt Lovrencsics vitt színt a magyar csapat játékába, és a csatár a 63. percben próbára is tette a szigetországi Carroll kapus reflexeit. Az ugyancsak csereként beállt Priskin egy szöglet nyomán szép fejessel gólra váltotta a magyar fölényt, de nem tartott sokáig a vezetés, mert Lafferty a hazai védők jótékony asszisztálása mellett ment át a védelmen, és az üresen álló McGinnhez passzolt, akinek csak be kellett fejeznie a támadást. Mi több, a 88. percben – amikor a sérült Lipták ápolása miatt csak 10-en voltak a pályán a piros-fehér-zöld mezesek – az előkészítő Lafferty a menteni igyekvő Vanczák „közös segítségével” a gólvonalon túlra tolt egy jobboldali beadást, így megtörtént, amitől félni lehetett. Az egyesült királyságbeliek nem szép játékkal, de pragmatikusan futballozva nyertek első ízben a magyarok ellen. A nemzeti csapat történetének 400. hazai mérkőzése volt ez. Románia az idei világbajnokság pótselejtezőiről már ismert Görögország vendégeként lépett pályára, és Victor Piţurcă, a meccs után búcsúzó szövetségi kapitány legénysége korán beállította a végeredményt, mivel a Chipciu elleni szabálytalanságért megítélt tizenegyest a csapatkapitány Marica értékesítette. F-csoport: Magyarország–Észak-Írország 1–2 (0–0), gólszerzők: Priskin (75. p.), illetve McGinn (81. p.), Lafferty (88. p.). Görögország–Románia 0–1 (0–1), gólszerző: Marica (10. p., tizenegyesből). Feröer-szigetek–Finnország 1–3 (1–0), gólszerzők: Holst (41. p.), illetve Riski (53. és 78. p.), R. Eremenko (82. p.). Október 11-én: Románia–Magyarország, Finnország–Görögország, Észak-Írország–Feröer-szigetek.

A rovatból ajánljuk:

Rangadót nyerve tartotta életben a felsőházba jutási esélyeit az UTA
Az aradiak az FC Argeș ellen nyertek idegenben Coman góljával.
Nem sikerült a bravúr a Rapid ellen, kicsúszott a felsőházból az UTA
A bukaresti csapat némi bírói segédlettel elvitte a 3 pontot Aradról.
Jól kezdte az évet az UTA, idegenből hozott három pontot
Rájátszást érő helyen az aradi csapat.
Bajnok és kupagyőztes erdélyi magyar kapussal erősített az UTA
Tordai Árpád egyéves szerződést írt alá az aradiakkal. Romániában és Litvániában szerzett címeket korábban.
Elhunyt az UTA legutóbbi aranygenerációjának oszlopos tagja
Pozsonyi Jenő az aradi csapattal két bajnoki címet ünnepelhetett.
Győzelemmel kezdte az új évet az UTA [FRISSÍTVE]
Az aradiak Békéscsabán nyertek, de a vasárnapi szerbiai meccset lefújták a havazás miatt.