Ballábas bemutatkozás Bukarestben

Alig tanúsítottak ellenállást az aradiak a „dákokkal" szemben.

Rekkenő hőségben kellett lejátszania első meccsét az UTÁ-nak vasárnap kora délután, a másodosztályú bajnokság nyitó fordulójában. A kánikulára sem foghatják azonban az aradi labdarúgók a főleg az első félidőbeli gyenge bukarsti teljesítményüket, aminek köszönhetően a Daco-Getica (a volt Juventus, amelyik a nyáron esett ki az élvonalból) kényelmes előnyre tett szert. Ráadásul a hazaiak második gólja parádésra sikeredett: Stănescu „felültett” a teljes aradi védelmet, majd tíz méterről jobb külsővel átemelte a kapuson a labdát; ezt megelőzően Voicu fejesgóllal szerzett vezetést, de a szünetig többször is növelhették volna előnyüket a bukarestiek.

Téfélcsere után „dákó-géták” az eredmény tartására törekedtek, míg az aradiak hasztalanul próbálkoztak szépíteni, csak egy szabálytalan gólra futotta erejükbő (Rus nevéhez fűződik). A látottak alapján Ionuț Popa edző tanítványainak össze kell kapniuk magukat, ha nem akarnak ebben a szezonban is a kiesés ellen küzdeniük.

2. Liga, 1. forduló: Bukaresti Daco-Getica–UTA 2–0, gólszerzők: Voicu (11. p.), Stănescu (32. p.).

További eredmények: Kolozsvári Universitatea–Bukaresti Metaloglobus 2–0, Energeticianul–Nagyváradi Luceafărul 4–0, Bákói Aerostar–Pandurii Târgu Jiu 0–1, FC Argeş–CS Baloteşti 2–0, CS Mioveni–Academica Clinceni 2–1, Dacia Unirea Brăila–Temesvári Ripensia 1–2, Konstancai Farul–Temesvári ACS Poli 4–1, Petrolul Ploieşti–Sportul Snagov 0–0, Temesvári ASU Politehnica–Chindia Târgovişte 0–1.

Jövő szombaton az UTA az újonc Farult fogadja az újaradi Motorul-pályán.

A rovatból ajánljuk:

Meghívót kapott a válogatottba az UTA csatára
Marius Coman szombat reggel csatlakozik a nemzeti csapat edzésprogramjához a mogoșoaiai edzőközpontban. Románia futballcsapata március 26-án Törökország ellen Isztambulban kezdi meg a pótselejtezőt, és ha továbbjut, március 31-én a Szlovákia–Koszovó párharc győztesével vív meg egy helyért az idei világbajnokságon.
A megyei tanács szerint megszületett a sürgősségi rendelet a sportlétesítmények átvételéről
Nemcsak a létesítmények, hanem a személyzet is átkerülhet a helyhatósághoz.
Öt meccset vívhat meg hazai pályán az UTA az alsóházi rájátszásban
Az aradiak a 8. helyen fejezték be az alapszakaszt, ezért a „pályaelőny”.
Döntetlennel zárta az alapszakaszt az UTA
Az aradi csapatnak nem sikerült nyernie az utolsó helyezett ellen.