Bálint helyett már Rednic az UTA edzője

Bálint László Györggyel közös megegyezés alapján szerződést bontott, majd Mircea Rednicet nevezte ki az UTA labdarúgócsapata új vezetőedzőjének az aradi klub kedd reggel.

A két döntésről kevesebb, mint egy óra eltéréssel számolt be a klub a hivatalos felületein. Mint írták, Bálint László Györggyel és a stábjával közös megegyezéssel bontották fel a szerződést, amit „szerettünk volna elkerülni”, de a felek úgy látták jobbnak, hogy váltásra van szükség a kispadon ahhoz, hogy a csapat kimozduljon a gödörből.

Az UTA a kiesés ellen küzd az első osztályú bajnokságban, jelenleg az alsóházi rájátszás tízfős mezőnyének nyolcadik helyén áll, s ha ott (vagy a hetedik helyen) marad a hátralévő négy forduló után is, osztályozót kell játszania a bennmaradásért (az utolsó két helyezett egyenesen kiesik a másodosztályba). Az aradi csapat hátránya az előtte álló Chindia mögött 4 pont, a biztos bennmaradást jelentő hatodik helytől pedig 6 pont választja el.

Bálint januárban vette át az UTA irányítását (az addigi edzőt, Ilie Poenarut a rossz eredmények miatt menesztették), és ez már a második mandátuma volt a brassói származású egykori UTA-hátvédnek a piros-fehérek kispadján, ugyanis 2020-ban – tizenkét év szünet után – az ő vezetésével jutott fel a csapat a második ligából az első osztályba. A klubvezetés a szűkszavú közleményben ezt is megköszönte neki, mint ahogy azt is, hogy 57 év szünet után ismét elődöntőbe jutott a csapat a Román Kupában (csütörtökön 19 órától, Kolozsváron az Universitatea lesz az UTA ellenfele a fináléba kerülésért).

 

 

Mircea Rednic kinevezését hasonlóan rövid közleményben jelentette be a vezetőség (részletek bizonyára a 14 órára meghirdetett bemutatkozó sajtótájékoztatón hangzanak majd el). A játékosként és edzőként is neves szakember ebben a hónapban töltötte be 61. születésnapját; Vajdahunyadon látta meg a napvilágot, a helyi Corvinulban kezdte labdarúgókarrierjét, majd többek között a fővárosi Dinamo és a Rapid alapembere volt, de játszott török és belga csapatokban is (edzőként is sok időt töltött Belgiumban), a román válogatottban 83 alkalommal szerepelt. 2022 óta, amikor felállt a Dinamo kispadjáról, nem vállalt edzői munkát.

Az UTA tájékoztatása szerint Rednic megbízatása a 2023–2024-es szezon végéig szól, de az elsődleges feladata bizonyára a csapat élvonalban tartása.

Kedd délután Rednic Mészár Sándor klubvezető társaságában megtartotta bemutatkozó sajtótájékoztatóját:

 

 

A rovatból ajánljuk:

Izraeli érdeklődés az UTA iránt, a polgármester megerősítette a tárgyalásokról szóló hírt
Az izraeli–román állampolgárságú középhátvéd, Lisav Naif Eissat édesapja puhatolózott.
Megkezdte a bérletárusítást a 2026–2027-es szezonra az UTA
A régi bérletesek megtarthatják helyüket, változatlan áron.
Aradi albérletbe költözik a Corvinul, a Neuman Ferenc Arénában játssza hazai meccseit
Az élvonal újoncának stadionját újjáépítik, ezért ideiglenesen Arad lesz az otthona.
Idegenbeli győzelemmel zárt az UTA, megnyerve az alsóházi rájátszást
Az aradiak helyezésük alapján jogosultak lennének selejtezőt vívni a nemzetközi kupaszereplésért, de...
Győzelemmel búcsúzott a hazai pályától és közönségétől az UTA
Az alsóházi rájátszásból már csak egy forduló van hátra.
A hajrában csúszott ki a győzelem az aradiak kezéből
Döntetlent játszott az UTA a Petrolul otthonában, ahol az utolsó pillanatokban kapott tizenegyessel veszített pontokat.