Az első hazai UTA-meccs előtt átadták a Neuman-arénát

Csütörtök délután sajtóbejárással egybekötve átadták a még nem teljesen kész, de játékra alkalmasnak nyilvánított, újjáépített aradi Neuman Ferenc Arénát, az UTA labdarúgócsapatának otthonát.

Călin Bibarț polgármester és a Nemzeti Liberális Párt helyi vezérkara Ionuț Stroe ifjúsági és sportminiszter aradi látogatását kihasználva időzítette a csütörtökre az avatót. A hároméves késéssel elkészült létesítmény az első mérkőzést péntek este kilenc órától játssza a csapat, amely az 1. Liga második fordulójában az FC Voluntarit fogadja – a koronavírus-járvány miatti óvintézkedések értelmében nézők nem lehetnek a meccsen.

A városháza azonban hétfő óta stadionlátogatást szervez az érdeklődőknek, méghozzá idegenvezetéssel. Ezeket augusztus 31. és szeptember 10. között tartják meg, hétfőtől péntekig mindennap 18 és 20 óra között. A látogatásra előre fel kell iratkozni a 0371/501–072-es telefonszámon, hétfőtől csütörtökig 14 és 16 óra között, vagy e-mailen a secretariat@cmcarad.ro címen. A látogatókat ötfős csoportokban vezetik körbe, és megtekinthetik az öltözőket, a páholyokat, a közvetítőállomást, a klubereklyéknek fenntartott helyiséget, de a bérletesek leendő helyeiket is kipróbálhatják.

Tururile ghidate la noul stadion UTA se vor putea face doar cu programare telefonică sau online Arădenii care doresc...

Közzétette: Primaria Municipiului Arad – 2020. augusztus 27., csütörtök

Csütörtökön egyébként a sportminiszter nemcsak az új stadiont tekintette meg, hanem a városi sportcsarnokot és az uszodát is. A városházán tartott összegző sajtótájékoztatón bejelentették, hogy az aradi önkormányzat jelezte igényét egy országos jelentőségű sportközpont létrehozására a városban.

Vizita oficială a ministrului Tineretului și Sportului Ionuț Stroe la Arena Francisc Neuman, 27 august 2020

Közzétette: Primaria Municipiului Arad – 2020. augusztus 27., csütörtök

 

A rovatból ajánljuk:

Átvette a vezetést a női kosárlabda-bajnokságban az aradi csapat a Rapid legyőzésével
Az FCC Baschet UAV hazai pályán, rendkívül szoros meccsen nyert 76:73 arányban.
Továbbjutás küszöbén az UTA, miután a kupameccsen kiütötte az FCSB-t
„Emberemlékezet” óta nem látott különbségű győzelmet aratott az aradi csapat.
Szebeni győzelmével felzárkózott az élmezőnyhöz az UTA
A 18. perctől emberelőnyben játszhattak az aradiak, akik a második félidőben törték fel a védelmet.
Elvették az UTA gólját, kettőt „adtak” helyette a vendégek
Az aradi csapat nem tudta átmenteni a bajnoki szünet előtti jó formáját.
Felsült a másodosztályú Corvinul ellen az UTA, a hajrában kapta a vesztes gólt
A csereként pályára lépett Zsóri Dániel rámenősségének köszönhető az egyenlítés, de ez is kevés volt.