Az első hat közé jutás az UTA célja a hétvégén kezdődő bajnokságban

Az aradiak szombaton 11 órától a 2. csoport nyitófordulójában az élvonalból kiesett Medgyesi Gaz Metant fogadják.

Bemutatta új szerzeményeit és a 2015–2016-os idényre szóló terveit a másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (jelenlegi formában) újoncként bemutatkozó, de az ország legnagyobb hagyományokkal rendelkező klubjai közé tartozó UTA. Az aradi futballcsapat szerda délutáni sajtótájékoztatóján a szakmai stábot Nagy Roland vezetőedző, a menedzsmentet Codru Grădinaru marketingigazgató képviselte. A tréner elmondta, hogy jól sikerült az – ausztriai és biharfüredi edzőtáborral gazdagított – alapozás, és elégedett a jelenleg 25 fős kerettel, amellyel a piros-fehér mezesek nekivágnak a szezonnak. „Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne javítani bármelyik poszton, de eséllyel veszsük fel a versenyt bármelyik csapattal ebben a kiegyenlített mezőnyben” – magyarázta a szakvezető.

Codru Grădinaru a célkitűzéseket firtató kérdésekre kijelentette: a két szezon alatt két osztályt előrelépő UTA számára jelenleg a rájátszás felsőházába, azaz az első hat csapat közé kerülés a cél. „Aztán két-három éven belül, mire az új Neuman Ferenc-stadion elkészül, fel szeretnénk jutni az élvonalba” – fűzte hozzá. Merthogy az UTA a hétvégén rajtoló pontvadászatban is az újaradi Motorul-pályán rendezi hazai meccseit, szombaton 11 órától is ott fogadja a 2. csoport nyitófordulójában az élvonalból kiesett Medgyesi Gaz Metant.

Az aradiak amúgy túl vannak az idény első tétmeccsén, ugyanis kedden bekapcsolódtak a Román Kupa küzdelmeibe: a harmadik ligás Lugosi Vulturii otthonában nyertek 2–1-re úgy, hogy Curtuiuş révén a 15. percben vezetést szereztek, ám ezt hazaiak a 37. percben tizenegyesből kiegyenlítették; a hajrában, a ráadás 3. percében az UTA is büntetőhöz jutott, amit Székely Szabolcs értékesített, így az aradiak jutottak az 5. fordulóba.

Szintén a kupakedden Arad megyei derbit rendeztek, ezen a harmadosztályú Borosjenő hazai pályán 2–1-re nyert a II. ligás Pankotai Şoimii ellen (gól: Huţanu a 71., Bier a 86. percben, tizenegyesből, illetve Issa a 11. percben).

 

A rovatból ajánljuk:

Rangadót nyerve tartotta életben a felsőházba jutási esélyeit az UTA
Az aradiak az FC Argeș ellen nyertek idegenben Coman góljával.
Nem sikerült a bravúr a Rapid ellen, kicsúszott a felsőházból az UTA
A bukaresti csapat némi bírói segédlettel elvitte a 3 pontot Aradról.
Jól kezdte az évet az UTA, idegenből hozott három pontot
Rájátszást érő helyen az aradi csapat.
Bajnok és kupagyőztes erdélyi magyar kapussal erősített az UTA
Tordai Árpád egyéves szerződést írt alá az aradiakkal. Romániában és Litvániában szerzett címeket korábban.
Elhunyt az UTA legutóbbi aranygenerációjának oszlopos tagja
Pozsonyi Jenő az aradi csapattal két bajnoki címet ünnepelhetett.
Győzelemmel kezdte az új évet az UTA [FRISSÍTVE]
Az aradiak Békéscsabán nyertek, de a vasárnapi szerbiai meccset lefújták a havazás miatt.