Arad Rali: Kazárt kizárták [AUDIÓ]

Delecour ünnepel

Tizenegy gyorsasági szakasz után szombat este véget ért a 4. Arad Rali, amely román és magyar bajnoki futam is volt egyben. A versenyt a franciák kiválósága, a román bajnokságban versenyző Francios Delecour nyerte meg Kazár Miklós és Szabó Gergő előtt. A tíz legjobb befutó között négy magyar volt. A célba érkezés után azonban megváltozott a verseny végeredménye, mert a Felügyelő Testület utólag kizárta Kazár Miklóst és Ferencz Ramónt. A hivatalos indoklás szerint a Maximmun Racing Team kettőse akadályozta a verseny lebonyolítását. Fellebbezésnek azonban helye van, így az ügy a Magyar Nemzeti Autósport Szövetségben folytatódik majd.
Végül Bútor Róbert lett a legjobb magyarországi pilóta az Arad Ralin

A 4. Arad Ralin a magyarországi mezőny győztese ennek értelmében a Bútor Róbert, Tóth Imre páros lett, megelőzve a Balogh, Holczer és a Matics, Viczena egységet. A kétnapos versenyt 64 egység kezdte meg, de csupán 31-en teljesítették az előírt távot – írta a www.aradrally.hu.
Ferencz Ramón és Kazár Miklós ekkor még nem tudta, hogy kizárják őket

A román bajnokságban érdekelt Szabó Gergő, Borbély Károly páros így nemcsak a román mezőnyben, hanem a kombinált versenyben is előlépett a második helyre. Borbély, a volt távközlési miniszter a célba érés után elárulta: jobban érzi magát a raliautó ülésében, mint a miniszteri székben. Egyéb részleteket is hallhat Pataky Lehel Zsoltnak a célba éréskor készített rádióriportjában.
Borbély Károly és Szabó Gergő pezsgőzik

[audio src="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Arad Rali 2012-es eredmenyhirdetes.mp3"] 

A rovatból ajánljuk:

Konstancai kudarc: csak futott az eredmény után az UTA
Gólokban gazdag meccsen maradt alul az aradi csapat, és visszacsúszott az osztályozós helyre.
Önbizalomnövelő győzelemmel kezdte a kupasorozatot az UTA
Magabiztosan nyert az aradi csapat a csoportkör első fordulójában a Lupényi Minerul otthonában.
Nem akárki ellen szerezte meg első győzelmét az UTA
Értékes idegenbeli sikert aratott Târgoviștén az UTA: a piros‑fehérek 3–1-re győztek az FCSB ellen.
Csak szépítésre futotta az UTA erejéből Kolozsváron
Az aradi csapat továbbra is nyeretlen az új szezonban.
Gól nélküli, de látványos küzdelem a szakadó esőben
Az UTA továbbra is nyeretlen az új idényben.