Amerikába került a 230 centis aradi kosaras

Az amerikai középiskolás sporttal és középiskolás játékosok toborzásával foglalkozó MaxPreps oldal is kiszúrta az aradi szülésű Bobróczky Róbertet, aki nemrég országot váltott, és az Ohio Spire akadémiáján kezdett el kosarazni.

Az Index.hu cikkében felidézi, hogy Bobróczky három évvel ezelőtt, tizenhárom évesen is már 213 centi magas volt, és ha lehet hinni a MaxPreps adatainak, most már 230 centiméteres, vagyis magasabb mindenkinél az NBA-ben.

Az aradi magyar kosaras 2015-ben Rómába került, ahol tésztakúrára fogták, mert a magassága egészen kivételes, de szüksége lenne nem kevés izomra is. Úgy került Amerikába, hogy láttak róla egy összeállítást a Youtube-on, ezután felvették a családdal a kapcsolatot, akiket sikerült meggyőzni, hogy jó helyre kerülhet a fiuk, úgyhogy három hónapja az akadémián készül. Egyelőre még nem mutatkozott be az első csapatban.

Az akadémiája egyik vezetője, Bobby Bossman azt mondta a tizenhat éves kosarasról, hogy középtávról jól dob, és hárompontosakban is lehet rá számítani. „Jó kezei vannak, jól passzol, elég magas, de megvannak az adottságai és a játékintelligenciája is, hogy egy nap profi legyen. Rengeteg van még benne, és amiért igazán különlegessé teszi, az a munkamorálja, ez különbözteti meg a többiektől” – nyilatkozta.

Bobróczky a lapnak arról beszélt, hogy elsősorban a játék ritmusához, valamint az egy az egy elleni párharcokhoz kell hozzászoknia, és a legfontosabb célja, hogy fejlessze a testét, a kedvenc kosarasa pedig a Dallas Mavericksben játszó német, Dirk Nowitzki. Apja, Bobróczky Zsigmond is kosaras volt, a román első osztályban játszott, lelkes és csupaszív játéka miatt mindenhol szerették.

Bossman szerint egyáltalán nincs kizárva, hogy Bobróczky majd az egyetemi bajnokságban folytassa, mert az adottságai mellett a tanulmányi átlaga is kifejezetten jó.

Tekintse meg a sport.ro oldal egy korábbi összeállítását a fiatal sportolóról:

A rovatból ajánljuk:

Meghívót kapott a válogatottba az UTA csatára
Románia futballcsapata március 26-án Törökország ellen Isztambulban kezdi meg a vb-pótselejtezőt.
A megyei tanács szerint megszületett a sürgősségi rendelet a sportlétesítmények átvételéről
Nemcsak a létesítmények, hanem a személyzet is átkerülhet a helyhatósághoz.
Öt meccset vívhat meg hazai pályán az UTA az alsóházi rájátszásban
Az aradiak a 8. helyen fejezték be az alapszakaszt, ezért a „pályaelőny”.
Döntetlennel zárta az alapszakaszt az UTA
Az aradi csapatnak nem sikerült nyernie az utolsó helyezett ellen.