Amerika megőrül a 18 éves, 231 centis aradi óriásért

Mindössze 18 esztendős, de már 231 centiméter magas: ő az aradi Bobróczky Róbert, akiről egyre több videót osztanak meg az amerikai portálok. Az emberek imádják, s remélik, sikerül megvalósítania az álmát: profi kosarassá válni.

Bobróczky nyolcévesen már három centiméterrel magasabb volt, mint 185 centiméteres édesanyja, 12 éves korában tudott zsákolni, ekkor 218 centiméter magas volt. A fiú jelenleg 18 esztendős, s 231 centiméter magas – írja a Nemzeti Sport.

A fiatal játékos az évek során rengeteg teszten és vizsgálaton vett részt, melyek során kiderült, semmiféle betegsége vagy hormonális rendellenessége nincs, egészséges, csupán ilyen géneket örökölt édesanyjától, illetve édesapjától, Bobróczky Zsigmondtól, aki játékosként egészen a román válogatottig jutott el, s nem mellesleg 217 centiméter magasnak vallhatja magát.

Bobróczky Róbert Aradon kezdett el kosarazni, és olyan nagy fantáziát láttak benne, hogy 2014-ben egy olasz amatőr csapathoz vitték, ahol egy évet töltött el (ez idő alatt bajnokságot is nyert), 2016-ban pedig a tengerentúlon híres SPIRE Intézethez ment, miután felkerült róla egy videó az internetre.

A SPIRE kosárszakosztályának vezetője, Bob Bossman olyannyira látta a fiúban a potenciált, hogy azonnal meghívta őt és családját az akadémiára látogatóba, s végül arról is meggyőzte a szülőket, hogy érdemes lenne hozzájuk járatni a fiút.

Bobróczky Róbert 15 évesen, Olaszországban:

„Láttam benne a potenciált, az ember nem sűrűn dolgozhat ilyen sráccal” – árulta el Bossman a New York Timesnak, a híres lap ugyanis 2018 elején terjedelmes anyagot közölt Bobróczky Róbertről az online kiadásában.

Az intézetnél néhány hónapig „építették”, majd 2017 januárjában tétmérkőzésen is bemutatkozott. 2018-ban már az sem volt példátlan, hogy tíz-tizenkét percet játszott egy-egy összecsapáson.

Az alábbi edzésvideó 2018 novemberében készült Bobróczkyról:

A tehetséges kosaras 2018-ban együtt játszott LaMelo Ball-lal, akinek az idősebbik bátyja Lonzo Ball, akit a Los Angeles Lakers a 2017-es drafton az 1/2-es választási cetlivel vitt el. Igaz, a Lakers épp néhány héttel ezelőtt passzolta el őt is Anthony Davisért cserébe.

A SPIRE nem csupán játékban igyekszik fejleszteni az aradi srácot, hanem külön edzésterv mellett az étrendjét is összeállította, aminek eredményeképp a 18 éves játékos a hírek szerint az ottléte óta mintegy tíz kilót felszedett magára.

Az autóba sem tud könnyen beszállni:

A magyar nyelv mellett angolul, olaszul, románul és szerbül is beszélő Bobróczky Róbert álma, hogy eljusson az NBA-ig – az észak-amerikai profi ligában jelenleg a szerb Boban Marjanovics a legmagasabb a maga 222 centiméterével, ám ha a már nem aktív játékosokat is nézzük, a román Gheorghe Mureșan és a szudáni Manute Bol viszi a prímet a maga 231 centiméterével. Ez azt jelenti, hogy ha Bobróczkynak sikerül teljesítenie az álmát, akkor az NBA történelemkönyvébe már biztosan bekerül.

Az emberek megőrülnek Bobróczkyért: a közösségi oldalakra felkerült videói kiemelkedő nézettséget produkálnak – két hét alatt több mint 117 millió (!) megtekintésnél jár –, a hozzászólók egyöntetűen szorítanak az aradi fiúért, hogy sikerüljön elérnie a célját.

A rovatból ajánljuk:

Jenei Imre 87 éves lett
Játszott az UTÁ-ban, a Steauával edzőként BEK-et nyert.
Bukaresti vereségével lemaradt a felsőházi rájátszásról az UTA
A meccset beárnyékolta a két szurkolótábor közötti tömegverekedés.
Fordulatos meccsen nyert az UTA a Craiova ellen
Továbbra is versenyben áll a felsőházi rájátszásba jutás jelentő 6. helyért.
A Rapid gyorsvonatként gázolt át az UTÁ-n
Az aradi csapat az ezt megelőző öt meccsén négyszer nyert és egy döntetlent játszott.
Továbbra is versenyben az UTA a felsőházi rájátszásért
Legutóbbi öt mérkőzésén veretlen a csapat.