Állami kitüntetést kap Jenei Imre

A március 28-án a 80. életévét betöltő Jenei Imrét a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatával tünteti ki Klaus Iohannis államfő „játékosi és edzői pályafutásának, illetve annak az odaadásnak és profizmusnak az elismeréseként, amelyről többgenerációnyi labdarúgó felkészítése során tett tanúbizonyságot".

Jenei Imre 1937-ben született az Arad megyei Bélegregyen (Agriș Mic), játékospályafutását az akkor Vörös Lobogó (Flamura Roșie) néven szereplő aradi UTA-ban kezdte, majd húszévesen a fővárosi katonacsapathoz igazolt. 1959 és 1964 között 12 alkalommal szerepelt a román válogatottban, tagja volt az 1964-es tokiói olimpián részt vevő csapatnak. Játékosként és edzőként is nyert bajnokságot, 1986-ban a Steauát Bajnokcsapatok Európa Kupája- és európai Szuperkupa-győzelemre vezett, ő irányította a válogatottat az 1990-es világbajnokságon és a 2000-es Európa-bajnokságon, 1992–1993-ban pedig a magyar nemzeti tizenegy szövetségi kapitánya is volt. Jelenleg Nagyváradon él.

Jenei Imrével együtt a csütörtökön 75. életévét töltő Ion Caramitru színművészt, rendezőt és Cristian Ţopesc jeles sportkommentátort is a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatával tünteti ki az államfő, az erről szóló rendelet már megjelent a Hivatalos Közlönyben – írja az Agerpres.

A rovatból ajánljuk:

Meghívót kapott a válogatottba az UTA csatára
Románia futballcsapata március 26-án Törökország ellen Isztambulban kezdi meg a vb-pótselejtezőt.
A megyei tanács szerint megszületett a sürgősségi rendelet a sportlétesítmények átvételéről
Nemcsak a létesítmények, hanem a személyzet is átkerülhet a helyhatósághoz.
Öt meccset vívhat meg hazai pályán az UTA az alsóházi rájátszásban
Az aradiak a 8. helyen fejezték be az alapszakaszt, ezért a „pályaelőny”.
Döntetlennel zárta az alapszakaszt az UTA
Az aradi csapatnak nem sikerült nyernie az utolsó helyezett ellen.