A román határrendészek szigorítása keresztbe tesz a Szupermaratonnak

A migránsáradat- és terrorveszély miatt a román határőrizeti szervek által bevezetett kötelező és személyes igazoltatás, valamint minden egyes útiokmány tüzetes átvizsgálása akadályokat gördít a 19. Békéscsaba–Arad–Békéscsaba Szupermaraton szervezői és résztvevői elé egyaránt. Bognár Levente aradi alpolgármester az Aradi Híreknek elmondta, hogy a tornyai határátkelőhelyen történt szerdai egyeztetésen azt sikerült elérniük, hogy minden rajtszámmal rendelkező versenyzőtől összegyűjtik az iratokat, és azokat egyszerre ellenőrzik át. A határon átnyúló május 21–22-i tömegsport-rendezvényen közel ezren állnak rajthoz, és ha hozzávesszük a kísérőket s edzőket, elképzelhető mekkora munka az átléptetés. Az elmúlt években sikerült gördülékenyen megoldani ezt, de a tavalyi arab bevándorláshullám nyomán a román határőrség megszigorította az átjárást (lássuk be, a legtöbb helyen teljesen feleslegesen).

A főszervező Békéscsabai Atlétikai Club honlapjának tájékoztatása szerint nagy fegyelmezettséget igénylő intézkedéseket kell végrehajtani mind a résztvevők, mind a rendezők részéről. Azok magyarországi versenyzők, akik nem szállnak meg Aradon, a rajtszámuk bemutatása után kapják vissza az okmányukat Aradon, és reggel átvehetik a rajtnál. Békéscsabán a célban, a Városházán, a kijelölt helyen kapja meg a sportoló az okmányát, a rajtszáma leadásával. Természetesen az okmányról mindenki kap egy hitelesített másolatot a szállásbejelentkezés érdekében. Fontos tudni, hogy csak a rendezők által jóváhagyott, hivatalosan benevezett, rajtszámmal rendelkező futók, kerékpárosok és görkorcsolyázók haladhatnak az úton (itt kell megjegyezni, hogy a kerékpártúra nem verseny, a megkülönböztetett jelzésű autó mögött szabad csak haladni, mely a szakaszok előtt meghatározott sebességgel vezeti a mezőnyt).

Aradon a vasárnapi rajt egy órával később, román idő szerint 10 órakor lesz, éppen a határátlépések miatt. Békéscsaba főterére várhatóan (magyar idő szerinti) 14.30-tól kezdve érkeznek a sportolók.

A rovatból ajánljuk:

Izraeli érdeklődés az UTA iránt, a polgármester megerősítette a tárgyalásokról szóló hírt
Az izraeli–román állampolgárságú középhátvéd, Lisav Naif Eissat édesapja puhatolózott.
Megkezdte a bérletárusítást a 2026–2027-es szezonra az UTA
A régi bérletesek megtarthatják helyüket, változatlan áron.
Aradi albérletbe költözik a Corvinul, a Neuman Ferenc Arénában játssza hazai meccseit
Az élvonal újoncának stadionját újjáépítik, ezért ideiglenesen Arad lesz az otthona.
Idegenbeli győzelemmel zárt az UTA, megnyerve az alsóházi rájátszást
Az aradiak helyezésük alapján jogosultak lennének selejtezőt vívni a nemzetközi kupaszereplésért, de...
Győzelemmel búcsúzott a hazai pályától és közönségétől az UTA
Az alsóházi rájátszásból már csak egy forduló van hátra.
A hajrában csúszott ki a győzelem az aradiak kezéből
Döntetlent játszott az UTA a Petrolul otthonában, ahol az utolsó pillanatokban kapott tizenegyessel veszített pontokat.