A Mount Everestre indult Török Zsolt

2013-ban Török Zsolt vezette azt a romániai expedíciót, amelynek tagjai oxigénpalack nélkül jutottak fel a 8125 méter magas Nanga Parbatra.

A Mount Everest megmászására indult szombat reggel Török Zsolt aradi magyar hegymászó, hogy egy nemzetközi expedíció tagjaként május közepén oxigénpalackkal jusson fel a Föld legmagasabb hegycsúcsára. Az MTI-nek elmondta, hogy a déli oldalon próbálkozik, amelyiken a csúcs első meghódítói, Edmund Hillary és Tenzing Norgay is haladtak. Hozzátette, romániai hegymászó még nem jutott fel ezen az útvonalon a 8848 méter magas csúcsra.

Zsolt fizikailag és lelkileg is felkészültnek mondta magát. Megjegyezte, hogy azért választotta az oxigénes mászást, mert ezzel is be szerette volna biztosítani a sikert. Hozzátette, könnyebben teljesíthető feladatra számít, mint amilyen a Nanga Parbatnak és az Eiger északi falának a megmászása volt, a Mount Everestet azonban szimbólumnak tekinti, amelynek a meghódítására kisgyerek kora óta vágyik.

Az aradi magyar hegymászó elmondta, hogy a román zászlóval és támogatóinak a zászlajával készül a csúcsra. Mint fogalmazott, meggyőződése, hogy konfliktust gerjesztenek azok az erdélyi magyar mászók, akik a magyar zászlót viszik magukkal.

2013-ban Török Zsolt vezette azt a romániai expedíciót, amelynek tagjai oxigénpalack nélkül jutottak fel a 8125 méter magas Nanga Parbatra. A 41 éves hegymászó 2006-ban a Cso Ojuról, 2010-ben pedig a K2-ről kényszerült visszafordulni a csúcs elérése nélkül. Megjegyezte, a K2-t senki nem mászta meg abban az évben, amikor ő próbálkozott.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Rangadót nyerve tartotta életben a felsőházba jutási esélyeit az UTA
Az aradiak az FC Argeș ellen nyertek idegenben Coman góljával.
Nem sikerült a bravúr a Rapid ellen, kicsúszott a felsőházból az UTA
A bukaresti csapat némi bírói segédlettel elvitte a 3 pontot Aradról.
Jól kezdte az évet az UTA, idegenből hozott három pontot
Rájátszást érő helyen az aradi csapat.
Bajnok és kupagyőztes erdélyi magyar kapussal erősített az UTA
Tordai Árpád egyéves szerződést írt alá az aradiakkal. Romániában és Litvániában szerzett címeket korábban.
Elhunyt az UTA legutóbbi aranygenerációjának oszlopos tagja
Pozsonyi Jenő az aradi csapattal két bajnoki címet ünnepelhetett.
Győzelemmel kezdte az új évet az UTA [FRISSÍTVE]
Az aradiak Békéscsabán nyertek, de a vasárnapi szerbiai meccset lefújták a havazás miatt.