A magyar és a román szövetséget is megbüntette az UEFA

Mindkét felet szektorbezárással és pénzbírsággal sújtotta az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága az október 11-i botrányos román–magyar Eb-selejtezőn történtek miatt.

Az UEFA honlapjának beszámolója alapján a Magyar Labdarúgó-szövetséget (MLSZ) emellett 30 ezer euróra, míg a Román Labdarúgó-szövetséget (FRF) 32 ezer euróra is megbüntette. Az MLSZ-nek ezen felül harminc napon belül meg kell térítenie azokat a károkat, amelyeket a magyar szurkolók okoztak a bukaresti Nemzeti Stadionban.

Dárdai Pál együttese legközelebb november 14-én, a Groupama Arénában látja vendégül a finn válogatottat, a Ferencváros stadionjában 2500 fővel kevesebben lehetnek majd a lelátón, ez az MLSZ honlapjának beszámolója szerint két szektort jelent. Az MLSZ elnöksége jövő keddi ülésén határoz arról, hogy fellebbez-e a büntetés ellen, ugyanakkor – ahogy a szervezet honlapja fogalmaz – a tömeges rasszizmus (cigányozás) után a lehető legalacsonyabb büntetéssel, azaz a szektorbezárással szankcionált az UEFA.

Az 1–1-es döntetlennel zárult összecsapással kapcsolatban a románokat nézőtéri rendbontás, tűzijáték és petárda használata, illetve dobálása, valamint lézerfény alkalmazása, és rasszizmus miatt vonták felelősségre, és a testület a játékosok helytelen viselkedésével is foglalkozik, mivel öt sárga lapot gyűjtöttek be a hazai futballisták. A magyar felet a vendégdrukkerek nézőtéri rendbontása, tűzijáték-használat és a magyar futballisták túl sok – hét – sárga lapja mellett a szurkolók rasszista megnyilvánulásaiért büntették.

A rovatból ajánljuk:

A megyei tanács szerint megszületett a sürgősségi rendelet a sportlétesítmények átvételéről
Nemcsak a létesítmények, hanem a személyzet is átkerülhet a helyhatósághoz.
Öt meccset vívhat meg hazai pályán az UTA az alsóházi rájátszásban
Az aradiak a 8. helyen fejezték be az alapszakaszt, ezért a „pályaelőny”.
Döntetlennel zárta az alapszakaszt az UTA
Az aradi csapatnak nem sikerült nyernie az utolsó helyezett ellen.
Az UTA három éve elengedte, új csapatában azóta alapember
Paul Anton csapatkapitány lett Győrben, a szerződését is meghosszabbították.