A hasukat fogták Kisjenőn a nevetéstől

A kisjenői RMDSZ-szervezet meghívására a múlt szombaton a Margittai Horváth János Társaság színjátszó csoportja adta elő a Kabaré 2018 című műsorát a helyi Művelődési Házban.

A szép számban megjelent közönség nevében Bíró Zoltán helyi RMDSZ-elnök köszönte meg a társulatnak, hogy elfogadták a meghívást, majd mindenkinek jó szórakozást és kikapcsolódást kívánt az előadáshoz abban a reményben, hogy a jövőben is sikerül hasonló színházi esteket szervezni.

Ezt követően Szőke Ferenc, a társulat elnöke ismertette röviden a tevékenységüket, a csoport 25 éves fennállásának főbb állomásait. A bemutatkozás után Horváth Sándor lépett a színpadra, aki a jelenetek felkonferálása között viccekkel, tréfás történetekkel szórakoztatta a közönséget.

A több mint kétórás műsor alatt négy kabaréjelenetet adtak elő az amatőr színészek, osztatlan sikert aratva, de volt viccparádé és énekes-zenés duó is. A sikert jól mutatja az is, hogy a közönség többször tapssal szakította félbe a jeleneteket. Az est végén a nagyjából kétszáz főre tehető nézősereg perceken át felállva tapsolva köszönte meg az előadást.

Az est zárásaként a társaság tagjai, valamint az őket kísérők finom vacsorában részesültek a kisjenői RMDSZ jóvoltából.

Molnár Ferenc, Kisjenő

A rovatból ajánljuk:

Konstancai kudarc: csak futott az eredmény után az UTA
Gólokban gazdag meccsen maradt alul az aradi csapat, és visszacsúszott az osztályozós helyre.
Önbizalomnövelő győzelemmel kezdte a kupasorozatot az UTA
Magabiztosan nyert az aradi csapat a csoportkör első fordulójában a Lupényi Minerul otthonában.
Nem akárki ellen szerezte meg első győzelmét az UTA
Értékes idegenbeli sikert aratott Târgoviștén az UTA: a piros‑fehérek 3–1-re győztek az FCSB ellen.
Csak szépítésre futotta az UTA erejéből Kolozsváron
Az aradi csapat továbbra is nyeretlen az új szezonban.
Gól nélküli, de látványos küzdelem a szakadó esőben
Az UTA továbbra is nyeretlen az új idényben.