A FIFA elutasította a fellebbezést: marad a zártkapus meccs

2013. február 5.

Zártkapus marad a március 22-i, budapesti Magyarország-Románia labdarúgó világbajnoki selejtező - döntött a nemzetközi szövetség (FIFA) fellebbviteli bizottsága. A magyar szövetség (MLSZ) mai közleményében azt írta, nem érte váratlanul a döntés, amely minden pontján helyben hagyja az első fokon eljáró tanács által hozott súlyos szankciókat, amelyeket azt követően szabtak ki, hogy az augusztusi Magyarország-Izrael barátságos mérkőzésen a hazai szurkolók egy csoportja antiszemita rigmusokat kiabált és sértő jelképeket mutatott fel a Puskás Ferenc Stadionban. Az MLSZ-re 40 ezer svájci frankos bírságot is kiszabtak.
Az MLSZ hangsúlyozta, hogy - a FIFA céljaival egyetértve, de az ítélet arányosságát és a szankciók célravezetőségét továbbra is vitatva - a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul az ítélettel szemben, kimerítve ezzel valamennyi rendelkezésére álló jogorvoslati fórum lehetőségét.
Csányi Sándor MLSZ-elnök korábban jogosnak, de aránytalannak nevezte a büntetést. Arról is beszélt a magyar labdarúgás januári fórumán, hogy az elsőfokú FIFA-döntés már november 20-án megszületett, de az MLSZ csak januárban értesült róla. Ezt már csak azért is elfogadhatatlannak tartja, mert "a magyar kormány azóta súlyos pénzeket költött a Puskás Ferenc Stadion középső karéjának megerősítésére, hogy a magyar-román meccset minél több szurkoló nézhesse meg a helyszínen".
Hozzátette, amennyiben a fellebbezést elutasítják, akkor az 56-osok terén óriáskivetítőn több tízezer szurkoló nézheti majd együtt a meccset az MLSZ szervezésében, továbbá jelezte, ha sikerül azonosítani azokat a drukkereket, akik miatt büntetést kapott az MLSZ, akkor rajtuk polgári peres úton behajtják a kieső a jegybevételt és a 40 000 svájci frank pénzbüntetést.
Az MLSZ elnöke kiemelte, 10 ezer szurkolóból 100-200 viselkedett elfogadhatatlanul a tavaly augusztusban rendezett Izrael elleni barátságos mérkőzésen. A magyar szövetség is jelezte, hogy elismeri az Izrael elleni barátságos találkozón történt incidensek súlyosságát, de túlzónak érzi a FIFA büntetését, egyben sajnálatosnak tartja, hogy egy szélsőséges csoport a viselkedésével ilyen helyzetbe sodorta a válogatottat és szurkolóit. Az MLSZ rámutatott, hogy a diszkriminatív viselkedéstől már korábban több formában is elhatárolódott, s az Izrael elleni találkozón történtek miatt már levélben kért elnézést Izrael budapesti nagykövetétől és az Izraeli Labdarúgó Szövetségtől.
"Egy barátságos meccsen történt esemény sorsdöntő mérkőzésen való szankciója túlzottnak és igazságtalannak tűnik" - írta januárban az MLSZ.
Joseph Blatter, a FIFA elnöke - többek között a magyarok elleni szankciókra utalva - úgy foglalt állást, hogy a kizárás vagy a pontlevonás lehet a megfelelő szankció azon csapatok ellen, amelyek játékosai vagy szurkolói rasszista magatartást tanúsítanak.
A jelenleg csoportjában második magyar csapat március 22-én a budapesti Puskás Ferenc Stadionban fogadja a vele azonos pontszámmal álló, harmadik helyezett románokat.

 MTI

 

 

További hírek

Hír beküldése
Ideiglenesen Nagyváradon rendezi majd a hazai meccseit az aradi csapat.
Hír beküldése
Fellélegezhetnek a körgyűrűn áthaladók.
Hír beküldése
Ötvenhat év kellett ehhez.
<em>Hír szerkesztése</em> Szülőföldön magyarul: péntektől utalják a támogatást
A támogatási kérelmek pozitív elbírálásáról szóló levélben minden kedvezményezett esetében szerepelni fog az a dátum, amelytől kezdődően felvehetik a múlt, 2022–2023-as tanévre szóló, 100 ezer forintnak megfelelő 1260 lejes oktatási-nevelési vagy hallgatói támogatást.
<em>Hír szerkesztése</em> Az MCC szervezésében mutatják be Botházi Mária legújabb könyvét
Októberben tartják meg.
<em>Hír szerkesztése</em> RMDSZ: legyen olcsóbb a vezetékes víz!
A szenátus megszavazta a törvényjavaslatot.
<em>Hír szerkesztése</em> Fordulj egyet, ne nevess! – Folkudvar az Aradi Magyar Napokon
Az Alma Mater Alapítvány és az Aradi Táncház Egyesület szerevezésében.
<em>Hír szerkesztése</em> Eötvös 175: Aradon is megemlékeztek a geofizikusról [AUDIO]
A tudós a Világoson végzett kísérletekkel alapozta meg hírnevét.
<em>Hír szerkesztése</em> A bankok, nagyvállalatok és kisvállalkozók adóterheinek növelésével mérsékelnék a költségvetési hiányt
Közvitára bocsátották a javaslatot.
<em>Hír szerkesztése</em> Dankó Pista-díjat kapott Antal Péter [AUDIO]
Pécska polgármesterét a Magyarnóta Mecénása kategóriában tüntették ki.