A Közép-európai Liga (CEWL) női kosárlabda kupasorozat november 13-án rajtol, de az első játéknapon a román bajnokcsapat és címvédő aradi V. Goldiş-ICIM áll, s csak november 20-án lép először pályára az idei kiírásban a FF Post Wien ellen. A további ellenfelek: Gyulafehérvári CSU, a szlovák Piestanske Cajky, valamint a cseh Valosun Brno. A CEWL idei kiírása nem volt valami népszerű a régióban, hisz mindössze öt csapat iratkozott be, ezért is kell minden fordulóban valamelyik együttesnek pihennie.
Az aradiak mérkőzései: november 27-én Gyulafehérváron játszanak, december 4-én a Piestanske Cajkyt fogadják, december 11-én Brnoba, majd 2014. január 22-én Bécsbe látogatnak, január 29-én jön Aradra a Gyulafehérvár, február 2-án a Pestanske otthonában mérkőznek, február 12-én pedig a Brno vendégszerepel Aradon.A bécsi FF Post ellen kezd az ICIM
A Közép-európai Liga (CEWL) női kosárlabda kupasorozat november 13-án rajtol, de az első játéknapon a román bajnokcsapat és címvédő aradi V. Goldiş-ICIM áll, s csak november 20-án lép először pályára az idei kiírásban a FF Post Wien ellen. A további ellenfelek: Gyulafehérvári CSU, a szlovák Piestanske Cajky, valamint a cseh Valosun Brno. A CEWL idei kiírása nem volt valami népszerű a régióban, hisz mindössze öt csapat iratkozott be, ezért is kell minden fordulóban valamelyik együttesnek pihennie.
Az aradiak mérkőzései: november 27-én Gyulafehérváron játszanak, december 4-én a Piestanske Cajkyt fogadják, december 11-én Brnoba, majd 2014. január 22-én Bécsbe látogatnak, január 29-én jön Aradra a Gyulafehérvár, február 2-án a Pestanske otthonában mérkőznek, február 12-én pedig a Brno vendégszerepel Aradon.A rovatból ajánljuk:
Konstancai kudarc: csak futott az eredmény után az UTA
Gólokban gazdag meccsen maradt alul az aradi csapat, és visszacsúszott az osztályozós helyre.
Ha egy üzlet beindul: gálázott az UTA az FK Csíkszereda ellen, zsinórban harmadik meccsét nyerve meg
Gólzáporos győzelmet aratott az aradi csapat.
Önbizalomnövelő győzelemmel kezdte a kupasorozatot az UTA
Magabiztosan nyert az aradi csapat a csoportkör első fordulójában a Lupényi Minerul otthonában.
Nem akárki ellen szerezte meg első győzelmét az UTA
Értékes idegenbeli sikert aratott Târgoviștén az UTA: a piros‑fehérek 3–1-re győztek az FCSB ellen.
Csak szépítésre futotta az UTA erejéből Kolozsváron
Az aradi csapat továbbra is nyeretlen az új szezonban.


