A 25. magyar–román meccs – és ami eddig volt

A magyar válogatott, amely jelenleg a harmadik, pótselejtezőt érő helyen áll, esetleges sikerével pontszámban utolérné a jelenleg éllovas riválist.

Amennyiben hazai siker születik a magyar–román mérkőzésen a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezősorozat pénteki játéknapján, akkor szorosabb lesz az élmezőny, s élesedne a harc az automatikus részvételt jelentő első két helyért. A magyar válogatott, amely jelenleg a harmadik, pótselejtezőt érő helyen áll, esetleges sikerével pontszámban utolérné a jelenleg éllovas riválist, egyúttal esélyt teremtene az egypontos hátránnyal második észak-íreknek, hogy visszavegyék a vezetést a csoportban, ha győznek a Feröer-szigeteken. Amennyiben ez a forgatókönyv valósulna meg, akkor az észak-írek két ponttal előznék meg a magyar, román duót, de ha csak döntetlent érnek el, akkor mindhárom csapat 14 ponttal várná a folytatást.

A magyar vereség viszont jószerivel bebetonozhatja a harmadik helyet a csapatnak, ugyanis akkor három körrel a vége előtt a románoknak már hatpontos előnyük lenne, ráadásul az észak-írek is megléphetnének öt pontra feröeri győzelmükkel. A magyar–román pontosztozkodás elsősorban az észak-íreknek kedvezne, mivel egy sikerrel átvehetnék a vezetést a románoktól, míg a magyarokat négy pontra leszakíthatnák a két csapat hétfői, belfasti mérkőzése előtt.

A csoport harmadik találkozóján két csalódott válogatott csap össze: a finnek a tavaly világbajnoki nyolcaddöntős, jelenleg viszont nyeretlenül sereghajtó, újabb kapitányváltáson átesett görögökhöz látogatnak.

Az F-csoport állása:

1. Románia              6  4  2  0   7–1  14
2. Észak-Írország     6  4  1  1   8–4  13
3. Magyarország      6  3  2  1   5–3  11
4. Feröer-szigetek    6  2  0  4   4–8   6
5. Finnország           6  1  1  4   5–8   4
6. Görögország        6  0  2  4   2–7   2

Ami eddig volt

A pénteki összecsapás lesz a 25. magyar–román meccs, amelyek közül 11 zárult magyar diadallal, és hét-hét végződött döntetlennel, illetve román sikerrel. Az eddigi összecsapások:

1936. október 4., Bukarest: Románia–Magyarország 1–2. Gól: Bindea, illetve Lázár, Toldi.

1939. október 22., Bukarest: Románia–Magyarország 1–1. Gól: Spielmann, illetve Tóth III.

1940. május 19., Üllői út: Magyarország–Románia 2–0. Gól: Sárosi dr., Gyetvai.

1945., szeptember 30., Üllői út: Magyarország–Románia 7–2. Gól: Hidegkuti (2), Puskás (2), Zsengellér, Rudas, Nyers, illetve Fábián, Perényi.

1947. október 12., Bukarest: Románia–Magyarország 0–3. Gól: Puskás (2), Egresi.

1948. június 6., Megyeri út: Magyarország–Románia 9–0. Gól: Egresi (3), Mészáros (2), Puskás (2), Kocsis S. (2).

1948. október 24., Bukarest: Románia–Magyarország 1–5. Gól: Perényi, illetve Puskás (3), Deák (2).

1952. július 15., Turku (olimpiai torna): Magyarország–Románia 2–1. Gól: Kocsis S., Czibor, illetve Suru.

1954. szeptember 19., Népstadion: Magyarország–Románia 5–1. Gól: Kocsis S. (2), Hidegkuti (2), Budai II, illetve Ozon.

1958. október 26., Bukarest: Románia–Magyarország 1–2. Gól: Dinulescu, illetve Vasas, Tichy.

1972. április 29., Népstadion (Eb-negyeddöntő): Magyarország–Románia 1–1. Gól: Branikovits, illetve Szatmári.

1972. május 14., Bukarest (Eb-negyeddöntő): Románia–Magyarország 2–2. Gól: Dobrin, Neagu, illetve Szőke, Kocsis L.

1972. május 17., Belgrád (Eb-negyeddöntő, harmadik mérkőzés): Magyarország–Románia 2–1. Gól: Kocsis L., Szőke, illetve Neagu.

1981. május 13., Népstadion (vb-selejtező): Magyarország–Románia 1–0. Gól: Fazekas.

1981. szeptember 23., Bukarest (vb-selejtező): Románia–Magyarország 0–0.

1998. október 14., Népstadion (Eb-selejtező): Magyarország–Románia 1–1. Gól: Hrutka, illetve Moldovan.

1999. június 5., Bukarest (Eb-selejtező): Románia–Magyarország 2–0. Gól: A. Ilie, D. Munteanu.

2001. június 2., Bukarest (vb-selejtező): Románia–Magyarország 2–0. Gól: M. Niculae (2).

2001. szeptember 5., Népstadion (vb-selejtező): Magyarország–Románia 0–2. Gól: A. Ilie, M. Niculae.

2004., február 21., Larnaca (ligaválogatottak, ciprusi Nyolc Nemzet Tornája): Románia–Magyarország 3–0. Gól: Mihuţ, Dănciulescu, Caramarin.

2009. augusztus 12., Budapest (barátságos): Magyarország–Románia 0–1. Gól: T. Ghioane.

2013. március 22., Budapest, vb-selejtező: Magyarország–Románia 2–2. Gól: Vanczák, Dzsudzsák, illetve Mutu, Chipciu.

2013. szeptember 6., Bukarest, vb-selejtező: Románia–Magyarország 3–0. Gól: Marica, Pintilii, Tănase.

2014. október 11., Bukarest, Eb-selejtező: Románia–Magyarország 1–1. Gól: Rusescu (45. p.), illetve Dzsudzsák (82. p.).

Hol nézhető?

A válogatott Európa-bajnoki selejtező román idő szerint 21.45 órakor kezdődik, és a Román Televízió 1-es csatornája élőben közvetíti. Magyarországon az M4 sportcsatorna sugározza a meccset, amely a romániai műsorszolgáltatók csomagjában nem szerepel, és interneten is csak Magyarország területéről érhető el – itt viszont megnézheti, miként érhető el online az M4 sportcsatorna bárhonnan.

Storck az egy ponttal is elégedett lenne

Akár a döntetlennel is elégedett lenne a világranglista-hetedik románok ellen Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott német szövetségi kapitánya. „Nem volt könnyű ez a hét számunkra, hiszen más-más állapotban érkeztek meg a játékosok az edzőtáborba, így az elején három külön csoportban gyakoroltunk. Végül azonban sikerült jó munkát végeznünk, és boldog vagyok, hiszen felkészültünk a mérkőzésre” – nyilatkozta, megjegyezve, hogy Elek Ákos és Juhász Roland is sérüléssel bajlódik, mindkettőjük esetében a csütörtöki utolsó tréning dönt majd arról, hogy pályára léphetnek-e.

A szövetségi kapitány leszögezte, a pénteki mérkőzésen a legfontosabb, hogy az első pillanattól kezdve szervezett legyen a csapat, és minden játékosnak maximálisan be kell tartania a rá szabott feladatokat. „Nagy küzdelem lesz, tudjuk, hogy az egész ország várja a mérkőzést, de nekünk higgadtnak kell maradnunk, jól kell védekeznünk, és olyan ellentámadásokat kell vezetnünk, amelyek végén lehetőségeket alakítunk ki.” A kapuskérdéssel kapcsolatban Bernd Storck megjegyezte, Király Gábor és Dibusz Dénes is remek formában van, ugyanakkor „semmi sem indokolja”, hogy változtasson – ezzel arra célzott, hogy várhatóan előbbi áll majd a kapuban.

Tőzsér Dániel, a válogatott középpályása arra kérte a magyar szurkolókat, hogy kizárólag őket buzdítsák, és ne foglalkozzanak az ellenféllel, ugyanis bármiféle rendbontás vélhetően azt jelentené, hogy a nemzeti csapatnak zárt kapuk mögött kellene lejátszani utolsó hazai mérkőzését október 8-án a Feröer-szigetek ellen, amely, ahogyan a játékos fogalmazott, sorsdöntő is lehet.

A mérkőzés játékvezetője a német Felix Byrch lesz.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata (az MTI szerint): Király Gábor – Fiola Attila, Juhász Roland, Kádár Tamás, Leandro de Almeida – Tőzsér Dániel, Nagy Ádám – Stieber Zoltán, Lovrencsics Gergő, Dzsudzsák Balázs – Nikolics Nemanja.

Iordănescu szerint bármi megtörténhet

Anghel Iordănescu szövetségi kapitány szerint rendkívül fontos a román labdarúgó-válogatott számára a magyarok elleni meccs. A 65 éves szakember megjegyezte, nem volt könnyű dolga a szakmai stábnak a keret összeállításakor, ugyanis többen voltak formán kívül, illetve sérültek. Hozzátette, a jelenlegi együttesből Vlad Chiricheş és Gabriel Torje is kisebb sérüléssel bajlódik, de bízik az orvosi csapat munkájában. A tréner elmondta, a fejében egyelőre a kezdőcsapat fele van meg.

Megjegyezte, a válogatott szempontjából a legrosszabbkor jött, hogy a román klubcsapatok tizennégy év után nem élték meg az őszt a nemzetközi kupákban, ugyanis így gyengébb formában lévő játékosokkal dolgozhatnak csak. A pénteki összecsapással kapcsolatban azt hangoztatta, bármi előfordulhat, a magyar csapatot pedig a hazai közönség segítheti majd, amely nagy előnyt jelenthet neki.

MTI / AH

A rovatból ajánljuk:

Rangadót nyerve tartotta életben a felsőházba jutási esélyeit az UTA
Az aradiak az FC Argeș ellen nyertek idegenben Coman góljával.
Nem sikerült a bravúr a Rapid ellen, kicsúszott a felsőházból az UTA
A bukaresti csapat némi bírói segédlettel elvitte a 3 pontot Aradról.
Jól kezdte az évet az UTA, idegenből hozott három pontot
Rájátszást érő helyen az aradi csapat.
Bajnok és kupagyőztes erdélyi magyar kapussal erősített az UTA
Tordai Árpád egyéves szerződést írt alá az aradiakkal. Romániában és Litvániában szerzett címeket korábban.
Elhunyt az UTA legutóbbi aranygenerációjának oszlopos tagja
Pozsonyi Jenő az aradi csapattal két bajnoki címet ünnepelhetett.
Győzelemmel kezdte az új évet az UTA [FRISSÍTVE]
Az aradiak Békéscsabán nyertek, de a vasárnapi szerbiai meccset lefújták a havazás miatt.