75 éves az UTA

Alapításának 75. évfordulóját ünnepelte április 18-án, szombaton Arad első számú labdarúgóklubja, az UTA.

A báró Neuman Ferenc iparmágnás által ITA néven alapított egyesület máig a legtöbb bajnoki címmel büszkélkedő nem fővárosi romániai egyesület: története során hatszor nyert aranyérmet a hazai pontvadászatban (igaz, legutóbb 50 évvel ezelőtt, 1970-ben), emellett játékosai kétszer a Román Kupát is a magasba emelhették.

Az utókor méltatlan volt a nagy elődökhöz, hiszen a 2000-es években kétszer is csődbe juttatták a patinás egyletet, de hála Mészár Sándor vállalkozó kedvének, elszántságának és kitartásának, sikerült támogatókat, szurkolókat és játékosokat toboroznia a klub megmentéséhez, és hat évvel ezelőtt a 4. ligából indulva az élvonal kapujában áll a csapat: a koronavírus-járvány miatt félbe szakított másodosztályú bajnokság első helyéről várja a folytatást az UTA.

Az már a városvezetés szégyene, hogy a Neuman báró által épített stadiont 2014-ben lebontották, a helyére tervezett új aréna pedig a mai napig nem készült el (ez alighanem „világrekord” a leglassúbb stadionépítés kategóriában), így a csapat kényszeralbérletben játssza hazai meccseit.

A járvány miatt bevezetett kijárási tilalom miatt nem lehetett ünnepséget szervezni, ezért álljon itt az az összeállítás (cikk és rádióriport), amely 70. évfordulón készült.

Mészár Sándor klub-újjáalapító a közösségi oldalán felhívta a figyelmet arra, hogy a Nemzeti Sport és a Banater Post is megemlékezett a 75. születésnapról.

A rovatból ajánljuk:

A megyei tanács szerint megszületett a sürgősségi rendelet a sportlétesítmények átvételéről
Nemcsak a létesítmények, hanem a személyzet is átkerülhet a helyhatósághoz.
Öt meccset vívhat meg hazai pályán az UTA az alsóházi rájátszásban
Az aradiak a 8. helyen fejezték be az alapszakaszt, ezért a „pályaelőny”.
Döntetlennel zárta az alapszakaszt az UTA
Az aradi csapatnak nem sikerült nyernie az utolsó helyezett ellen.
Az UTA három éve elengedte, új csapatában azóta alapember
Paul Anton csapatkapitány lett Győrben, a szerződését is meghosszabbították.