Vörös szennyeződés a Sebes Körösön [VIDEÓ]

334A Vársonkolyos környékén a Sebes-Körös partjára kilátogatóknak szombaton, augusztus 3-án 15.00 óra körül rémálomszerű élményben volt részük.A folyó kristálytiszta vize néhány pillanat alatt megváltozott és vérvörössé vált. A szennyező hullám nagyjából 3-4 órát tartott, mely idő alatt több ezer pisztráng és más halfajták próbáltak menedéket találni a szennyező hullám által érintetlenül hagyott néhány tócsában. A szennyező anyag viszonylag nehéz volt, a folyóban mindenre lerakódva, a mederben lévő kövektől és vízi növény- és állatvilágig. A legvalószínűbb módon vagy egy ülepítő átszakadásából, vagy egy (urán-)bánya balesetszerű kiöntéséből származott, a térségben ugyanis elég sok elhagyott tárna van. A Sebes-Körös Szurdok Természeti Rezervátum, ahol a szennyezés történt, a világon egyedülálló rovarfajoknak az otthona, de ugyanakkor itt van Románia egyik legnagyobb pisztráng- és pérpopulációja. Vagy legalábbis az volt a szennyezés előtt. Nem lehet tudni, hogy milyen okból, de úgy az Apele Române, mint ahogy a Környezetvédelmi Minisztérium is kétségbeesetten igyekszik elhallgatni ezt az ügyet. A telefonon megkeresett Apele Române-nél határozottan azt állítják, hogy a Sebes-Körösön – még ha a felvételek ellent is mondanak nekik – szombaton a víz… kristálytiszta volt! A Környezetvédelmi Minisztérium semmilyen választ nem akar adni annak ellenére, hogy elektronikus postán kértük erre. A rossz nyelvek szerint, állítólag Viorel Lascu vízügyi, erdőügyi és halgazdasági minisztériumi tanácsadó a hallgatás oka. A tanácsadó nem idegen attól az egyesülettől, mely a rezervátum jelentős részét kezeli, a szennyezés pedig „nem tesz jót” az üzletnek. A videó itt tekinthető meg: http://www.cotidianul.ro/apa-sangerie-pe-crisul-repede-ministerul-mediului-tace-chitic-219791/

Marcel Bărbătei

cotidianul.ro, 2013. augusztus 7. (eurocom.wordpress.com)

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.