Victor Ponta szerint román vagy lengyel lehet a következő NATO-főtitkár

ponta1A román miniszterelnök azt valószínűsíti, hogy a következő NATO-főtitkár a frissen csatlakozott országok valamelyikéből kerül majd ki, ami szerinte „egyértelműen” Lengyelországot, vagy Romániát jelentheti – közölte kedden a Mediafax hírügynökség a politikus egy televíziós nyilatkozatát idézve. Az Észak-atlanti Szövetség élére 2009-ben megválasztott dán Anders Fogh Rasmussen mandátuma jövő nyáron jár le. A román sajtóban korábban már felröppent egy olyan híresztelés, hogy Traian Băsescu államfő – akinek elnöki mandátuma 2014 végén jár le – megpályázná a NATO-főtitkári tisztséget. „A román állam egyetlen intézménye sem javasolt ilyesmit” – reagált a híresztelésre az államfő szóvivője. Victor Ponta miniszterelnök a B1 hírtelevíziónak adott interjújában elmondta: megkereste őt egy román politikus – nem Băsescu –, aki támogatását kérte ahhoz, hogy megpályázza a NATO-főtitkári tisztséget. „Bármiért is haragudtunk volna egymásra, támogatni fogom, ha egy románnak reális esélye lesz egy ilyen fontos tisztséget betölteni” – mondta Ponta. A műsorvezető kérdésére sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta, hogy Mircea Geoană korábbi washingtoni nagykövetről, külügyminiszterről, szenátusi elnökről és államfőjelöltről van-e szó. Közelmúltban tett amerikai látogatásáról hazatérve Geoană a jelöltségét firtató kérdésre annyit mondott a Mediafaxnak: azért lobbizott, hogy a főtitkári tisztséget a NATO-hoz újonnan csatlakozott országok valamelyike kapja meg 2014-ben. A hírügynökség felidézte, hogy Damon Wilson, az Egyesült Államok Atlanti Tanácsának ügyvezető alelnöke Twitter-oldalán „hiteles NATO főtitkár-jelöltnek” nevezte Mircea Geoană-t.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.