Vezetőváltás a Demokrácia Központban

Murvai Miklós

Jövő hónaptól új irodavezetője lesz az aradi Demokrácia Központnak a közismert Endreffy Lajos személyében – ezt a jelenlegi irodavezető, Murvai Miklós közölte az Aradi Hírekkel. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokrácia Központok főleg a magyar állampolgárság (vissza)igénylésében hivatottak tájékoztatást és segítséget nyújtani az érdeklődőknek. Az aradi iroda 2011 január első munkanapján nyílt meg a Lucian Blaga (Templom) utca 2. szám alatt, azóta Murvai Miklós a vezetője. Kezdetben két, ma már csak egy beosztottal működik a Demokrácia Központ, amelynek a közvetítésével Arad megyéből közel tízezren (vagy talán még többen) tettek már magyar állampolgársági esküt. Murvai Miklós úgy fogalmazott, hogy szeptember elsejéig tölti még be a tisztséget.

P. L. Zs.

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerit az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.