A jól ismert Kossuth-nóta sorai mintha megvalósultak volna Fazekasvarsándon, amikor esős délelőttön 57-en gyűltek össze a templomkertben megyénk egyetlen Kossuth-emlékművénél az evangélikus hívek, hogy főhajtással és himnuszénekléssel emlékezzenek az 1848–49-es forradalom kitörésére. Az istentisztelettel vette kezdetét a megemlékezés, melynek igehirdetésében Horváth Csaba lelkipásztor a lelki útravalókról is beszélt, melyek az anyanyelvünk, hagyományaink, nemzeti ünnepeink és nem utolsó sorban hitünk. Ezen lelki útravalók teszik lehetővé, hogy az életben ne csak bolyongjunk céltalanul, vagy célt tévesztve, hanem vándoroljunk, céltudatosan. A lelki útravalót szülők, pedagógusok, lelkészek, elöljárók biztosítják, akikért köszönetet és hálát kell adnunk Istennek. A helyi RMDSZ részéről Török Sándor elnök, Bodonyi Erzsébet, valamint Tóth Mihály tanácsosok helyeztek el koszorút, s az iskolások részéről Bătrân Alina egy virágcsokrot. Az istentisztelet után a mintegy 20 gyermekből álló csoport ünnepi műsorral szolgált, melynek hazafias dalaiba a gyülekezet is lelkesen bekapcsolódott. A nemzeti öntudatot erősítő versekre, énekekre Gyurkócza Magda tanítónő és Incze Ágnes kántor készítette fel a gyermekeket, akiknek lelkesedése bearanyozta ezt a borús esős délelőttöt, ami szeretetvendégséggel zárult.„Valahány csepp esik rája, annyi áldás szálljon rája!” – A ’48-as forradalom kitörésére emlékeztek Fazekasvarsándon
A jól ismert Kossuth-nóta sorai mintha megvalósultak volna Fazekasvarsándon, amikor esős délelőttön 57-en gyűltek össze a templomkertben megyénk egyetlen Kossuth-emlékművénél az evangélikus hívek, hogy főhajtással és himnuszénekléssel emlékezzenek az 1848–49-es forradalom kitörésére. Az istentisztelettel vette kezdetét a megemlékezés, melynek igehirdetésében Horváth Csaba lelkipásztor a lelki útravalókról is beszélt, melyek az anyanyelvünk, hagyományaink, nemzeti ünnepeink és nem utolsó sorban hitünk. Ezen lelki útravalók teszik lehetővé, hogy az életben ne csak bolyongjunk céltalanul, vagy célt tévesztve, hanem vándoroljunk, céltudatosan. A lelki útravalót szülők, pedagógusok, lelkészek, elöljárók biztosítják, akikért köszönetet és hálát kell adnunk Istennek. A helyi RMDSZ részéről Török Sándor elnök, Bodonyi Erzsébet, valamint Tóth Mihály tanácsosok helyeztek el koszorút, s az iskolások részéről Bătrân Alina egy virágcsokrot. Az istentisztelet után a mintegy 20 gyermekből álló csoport ünnepi műsorral szolgált, melynek hazafias dalaiba a gyülekezet is lelkesen bekapcsolódott. A nemzeti öntudatot erősítő versekre, énekekre Gyurkócza Magda tanítónő és Incze Ágnes kántor készítette fel a gyermekeket, akiknek lelkesedése bearanyozta ezt a borús esős délelőttöt, ami szeretetvendégséggel zárult.A rovatból ajánljuk:
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.


