Vádat emeltek Olosz Gergely ellen

Befolyással való üzérkedés címén vádat emelt a román korrupcióellenes ügyészség Olosz Gergely, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője ellen. Olosz az energiaárakat szabályozó hatóság elnöke volt 2007-2008-ban. Az ügyészek szerint 2010-ben négy vállalkozó lefizette Olosz Gergelyt azért, hogy cégeik kedvező kereskedelmi szerződésekhez jussanak a segítségével. Az ügyészek szerint Olosz különböző formában összesen 516 ezer eurót kenőpénzt kért magának és egy másik személynek. A képviselő korábban alaptalannak nevezte az ügyészség vádjait.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerit az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.