Újra kell választani a köztévé igazgatótanácsát

Meg kell ismételnie a román parlamentnek a bukaresti közszolgálati televízió igazgatótanácsának megválasztását, mivel az alkotmánybíróság ma megállapította, hogy a legutóbbi választás alaptörvénybe ütközött.
Az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) fordult keresettel a taláros testülethez amiatt, hogy a kormányzó Szociál-liberális Szövetség (USL) nem volt hajlandó szavazni a PDL által javasolt jelöltekről. Emiatt a legnagyobb ellenzéki párt képviselet nélkül maradt a köztelevízió igazgatótanácsában.
A legutóbbi választás június végén volt, amikor az USL - a hatalom átvétele után - befolyása alá vonta a közszolgálati médiumokat.
Az alkotmánybírósági döntés megállapítja, hogy a jelenlegi igazgatótanácsi tagok mandátumának érvényessége megszűnik, mihelyt a határozatot közzéteszik a hivatalos közlönyben. A PDL azt nehezményezte, hogy a törvény szerint minden parlamenti frakciónak joga van jelöltet állítani a parlament felügyelete alá tartozó közintézmények igazgatótanácsába. Az USL azzal indokolta a PDL kiszorítását, hogy az ő kormányzatuk ideje alatt jutott a köztelevízió a csőd szélére. Az intézménynek egyébként valóban tetemes adóssága van, ezért ősszel mintegy ezer embert bocsátanak el.
Az alkotmánybíróság egy másik ügyben is az USL számára kedvezőtlen döntést hozott, mivel kimondta, hogy az államfő és a miniszterelnök közötti nézeteltérés esetén a parlamentnek nincs joga megállapítani, hogy melyik közméltóság képviselje Romániát az Európai Tanács ülésén. A taláros testület korábban kimondta, hogy ez a jog kizárólag az államfőt illeti meg, aki ha akarja, átadhatja a megbízást a miniszterelnöknek.
Az USL politikai harcban áll Traian Băsescu államfővel, ezért már másodszor próbált olyan parlamenti döntést hozni, amely lehetővé tette volna, hogy Victor Ponta kormányfő utazzon az EU állam- és kormányfőinek találkozójára.
Az alkotmánybíróság napirendjén szerepelt a PDL egy harmadik keresete is, amelyben Vasile Blaga volt szenátusi elnöknek a leváltását kifogásolta. Blagat július elején váltotta le az USL, és helyébe Crin Antonescu került. A talárosok nem döntöttek ebben az ügyben, a tárgyalás folytatását csütörtökre halasztották.

MTI