Újra felterjesztik a csíksomlyói búcsút az UNESCO szellemi örökség listájára

csiksomlyo_bucsuÚjraindította a romániai kulturális minisztérium azt a folyamatot, amelynek végén az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) szellemi kulturális örökség listájára kerülhet a csíksomlyói búcsú. Hegedüs Csilla művelődési államtitkár elmondta, hogy kénytelenek voltak újraindítani a procedúrát, mert abban az időszakban, amíg nem Kelemen Hunor töltötte be a kulturális miniszteri tisztséget, a tárca elmulasztotta elküldeni az UNESCO által kért adatpótlást, és az erre megszabott határidő lejárt. „Mint minden esetben, amikor a szövetség nincs kormányon, a magyarság érdekeit nem képviseli senki, sőt még ellene is tesznek” – jelentette ki Hegedüs Csilla. Hozzátette: amint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke ismét kulturális miniszter lett, azonnal hozzáláttak a munkának, és két hónapon belül elküldik a bizottság kérdései alapján kiegészített dossziét az UNESCO-nak. A román kulturális tárca 2012 márciusában terjesztette fel az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára a csíksomlyói búcsút. Egy hónappal később azonban megbukott a jobboldali Ungureanu-kormány, 2012 májusa és 2014 márciusa között liberális politikusok váltották egymást a Ponta-kormány kulturális minisztériuma élén. Az RMDSZ a Szociálliberális Unió (USL) felbomlása után tért vissza ez év márciusában a kormányba. Csíksomlyó több évszázadon át lokális jelentőségű búcsújáróhely volt. Vonzáskörzete kezdetben csak a Székelyföld katolikus részére és a moldvai csángóságra terjedt ki. A 20. században azonban ez a kör kiszélesedett, 1989 után magyar nemzeti kegyhellyé, sőt az európai katolicizmus egyik jelentős kegyhelyévé vált. „Nagy jelentősége van a csíksomlyói zarándoklatnak, mert ilyenkor a világ minden részéből érkező magyarok – felekezettől függetlenül – megerősödnek keresztény hitükben és magyarságukban is. A kettő annyira összefonódik, hogy ha hivatalosan nem is, de a magyarság nemzeti Szűzanya-kegyhelye az Csíksomlyó” – vélekedett a dokumentáció részét képező kisfilmben megszólaló Jakubinyi György, a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye érseke.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.