Történetekből történelem – megnyílt a 25. Tusványos [AUDIÓ]

Tusvanyos megnyito 2014Történetekből történelem címmel nyílt meg szerdán Tusnádfürdőn a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. A Bálványosfürdőről 1997-ben Tusnádfürdőre költözött, és Tusványosra keresztelt rendezvényen számos nemzet- és szomszédság-politikai témát feldolgoztak az elmúlt negyed évszázadban – idézte fel Németh Zsolt, a magyar országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke. Az erdélyi alapító Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke „Tusványos Köztársaságnak” nevezte a tábort, míg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Sándor Krisztina szerint a magyar nemzetpolitikát is befolyásoló rendezvény. A 25. Tusványos vasárnapig tart, és nemzet- és kisebbségpolitikai témákat dolgoznak fel a meghívottak részvételével. Esténként koncertek szórakoztatják a Tusnádfürdőn és környékén minden szálláshelyet elfoglaló közönséget. Szombaton Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor tart beszédet. Pataky Lehel Zsolt az Olt partjáról küldött tudósítást a megnyitóról a Temesvári Rádiónak. Hallgassa meg! [ca_audio url_mp3="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Tusvanyos_megnyito_2014.m…" url_ogg="" skin="regular" align="none"]

A rovatból ajánljuk:

Újraindult a Kossuth Rádió
Ismét lesz Déli harangszó és éjfélkor Himnusz a magyar közmédia elsőszámú rádiócsatornáján.
Eredménytelenül zárult az újabb kormányalakítási egyeztetés
Egyik fél sem képes többséget biztosítani a parlamentben, egymásra mutogat a két tábor.
Fokozatosan újraindul a hírszolgáltatás magyar közmédia felületein
Az M1-en szöveges formában olvashatók a legfontosabb információk.
Románia lakossága 2080-ig 15,6 millióra csökkenhet
A átlagéletkor csaknem öt évvel emelkedett az utóbbi két évtizedben.
Ideiglenesen elsötétült az M1 és leállt a Kossuth Rádió [FRISSÍTVE]
A hírszolgáltatás fokozatosan tér vissza az új szerkesztési rend szerint.