Tőkés László: tüntetésekre lehet szükség a regionalizáció ellen

Vice President  László TŐKÉSTőkés László néppárti európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerint lehetséges, hogy tüntetésekre lesz szükség Erdélyben és Magyarországon a román hatalom „eszelős” regionalizációs tervei ellen. Tőkés csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a romániai közigazgatás tervezett átalakításáról szólva tragikusnak és fájdalmasnak nevezte, hogy az 1988–1989-es magyarországi nemzetpolitikai fordulat után negyedszázaddal „még mindig ott tartunk, hogy egy vértelen genocídium ellenében lehet szükség arra, hogy kimenjünk az utcára”. Véleménye szerint valamennyi magyar párt és szervezet egyetért Erdélyben azzal: szükség esetén tüntetéseket kell szervezni az ellen, hogy az egész erdélyi térségi, települési közigazgatási rendszert, „hagyományos történelmi és földrajzi régiónkat” mesterséges határok mentén újraszabják.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.