Tőkés László felhívása az Igazság Napjára

„Kísértet járja be Romániát: a kommunizmus kísértete” – írhatnánk át Marxot. A 21. századi egységesülő Európa egyik tagországában feltámadt a múlt: a kommunisták és örököseik ismét a totális hatalomátvételt tűzték ki célul, az ország Alkotmányát, a törvényeket és szabályokat megsértve minden hatalmi ágat a kezükbe akarnak kaparintani. A politikai visszarendeződésen túlmenően további aggodalomra ad okot az, hogy az – elvileg – független igazságszolgáltatás nem ismeri el a magántulajdonhoz való jogunkat. Az egész nyugati világgal, ezen belül pedig az Európai Unió eszméjét megalapozó értékközösséggel szembemegy az a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatási ügyében hozott bírósági ítélet, amely jogos tulajdonától fosztja meg református egyházunkat és erdélyi magyar közösségünket, továbbá börtönbüntetésre ítéli azokat, akik a törvények értelmében lehetővé tették a visszaszolgáltatást. Ezt nem hagyhatjuk. Éltünk már kommunista diktatúrában, és többé nem kérünk belőle. A 2012. szeptember elsejére meghirdetett Igazság Napján Sepsiszentgyörgyön békés, alkotmányos keretek között ismételten álljunk ki igazunk mellett. Ne engedjünk ’89-ből! Nagyvárad, 2012. augusztus 27.

Tőkés László

EP-képviselő,

az EMNT elnöke

A rovatból ajánljuk:

Nem kedvez az időjárás a majálisnak
Országszerte lehűl az idő a következő napokban, csapadék és szél is várható.
Bolojan nem mond le tisztségéről, sőt a PNL nem kér PSD-vel kötött koalícióból
Szerinte a PSD nem vállalja a felelősséget a népszerűtlen intézkedésekért.
Magyar Péter: a Tisza-kormány minden magyart képviselni fog
A pártelnök szerint történelmi felhatalmazást kaptak.
Közel százszázalékos feldolgozottságnál biztos a Tisza Párt kétharmados többsége
A Fidesz-KDNP jelöltjei 55 mandátumot szereztek, s bejutott még az országgyűlésbe a Mi Hazánk is.