Tőkés: a KMKF véleménye Szász Jenőről nem kedvező

Vice President  László TŐKÉSAz erdélyi szórványügy körül felkavarodott vita folytán egy kis késéssel ugyan, de még nem túl későn, érdemes figyelembe venni a következőket. A Kárpát-Medencei Magyar Képviselők Fórumának 2013. február 15-i Állásfoglalásában – egyebek mellett – az a kitétel is szerepel, hogy a KMKF plenárisa „üdvözli a Nemzetstratégiai Kutatóintézet megalapítását”. Ennek az állításnak a megelőlegezéseként, már a plenáris ülés állásfoglalásának az elfogadását megelőző napirenden feltüntették „Szász Jenőnek, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökének a tájékoztatóját”. A kapcsolatos kommunikáció alátámasztásaként Szász Jenő – a kibocsátott előzetes ülésrendtől eltérően – már kezdettől fogva helyet foglalt a KMKF plenárisának elnökségi asztalánál." A Magyar Kormánynak a Nemzetstratégiai Kutatóintézet létrehozására irányuló határozatát senki sem kérdőjelezi meg. A Kutatóintézet elnökének kinevezése is szuverén joga a kormányfőnek. A KMKF vonatkozó állásfoglalása azonban igencsak kérdéses. Noha Orbán Viktor miniszterelnök döntési jogát senki sem vitatja, és a Kövér László házelnök iránti tisztelet miatt az inkriminált bekezdés elfogadása ellen senki sem szólamlott fel – mindazáltal tudomásra érdemes, hogy a KMKF Tagjainak véleménye sem a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, még kevésbé pedig kinevezett elnökének a személye tekintetében nem kedvező. A nemzetpolitika sokszereplős, konszenzust igénylő ügy. A Nemzetstratégiai Kutatóintézettel kapcsolatos döntések – egészében véve – nélkülözték ennek a követelménynek a teljesülését. Következésképpen a KMKF aligha vállalhat felelősséget ebben az ügyben. Eredetileg az Állásfoglalás vonatkozó kitételét a KMKF több tagja is kifogásolta. Ennek ellenére az idézett támogató „üdvözlés” mégiscsak bekerült a dokumentumba. Csak remélni lehet, hogy a Kormány döntése eléri célját. Ezért senki más, hanem csak a döntéshozók hordozzák a felelősséget. Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.