Templombúcsú Pécskán

113Zumba – azaz aerobic elemek és latin ritmusok ötvözéséből álló – tánccal vette kezdetét szombat este negyed kilenckor a pécskai Szentháromság római katolikus templom búcsújának programja. A folyamatosan érkező közönség előtt negyed órán keresztül, megállás nélkül táncolt a Kocsik Vali vezette tucatnyi felnőtt és gyermekkorú táncosnőből álló csapat. Őket követte az aradi Csiky Gergely Főgimnázium társastánc csoportja. Az öt pár – melyből az egyik pécskai diákokból áll – a stílusok közötti gyors váltásokkal és tartásával érdemelte ki a padokon és sátrak alatt helyet foglaló, vagy álló nézők tapsát. Pár perces behangolás után, 9 órákor vette kezdetét a csíkszeredai Role együttes koncertje, akik csaknem kilenc év után tértek vissza Pécskára fellépni. Saját, díjnyertes dalaikból és ismert számokból álló műsoruk sajnos a tervezettnél rövidebbre sikeredett, hiszen mire a közönség is „bemelegedett” volna, 10 óra körül vihar vetett véget a szombat esti programoknak. A koncert fele és az után tervezett szabadtári diszkó így elmaradt. A vasárnapi program délután ünnepi szentmisével kezdődött, s amelyen a "házigazda" ft. Czeglédi Ferenc plébános mellett több környékbeli és magyarországi pap is jelen volt, köztük Király Árpád Marosi főesperes és Pécska két papszülötte: ft. Kocsik Zoltán ifjúsági lelkész, a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Liceum spirituálisa – aki celebrálta a misét és gyönyörűen prédikált a Szentháromság jelentőségéről és közelségéről a mindennapokban - és ft. Czank Gábor gyomaendrődi plébános, akit nagy számú zarándok kísért el Pécskára. A szentmisén zsúfolásig megtelt a templom, jelen volt Antal Péter polgármester, helyi és megyei tanácsosok – köztük Bölöni György. A piactéren felállított színpadon tartott előadás-sorozaton fellépett a 2-es számú Általános Iskola mazsorett csoportja, a kisiratosi citerazenekar, a nagyiratosi Rozmaring, a majláthfalvi Százszorszép, a simonyifalvi Leveles, a kisiratosi Gyöngyvirág, a pécskai Păstrătorii Tradiţiei és a Búzavirág apraja-nagyja. Az utcabál már esőben, 21:30 fele kezdődött el, megfogyatkozott számú közönség előtt, de a Romaband 23 óráig, az utolsó nézők távozásáig zenélt. A szervező Római Katolikus Plébánia és Kolping Család köszönetet mond a Pécskai Polgármesteri Hivatalnak, a helyi tanácsnak és valamennyi támogatónak.

Sinka Pál

113

114

115

116

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.