Tanévkezdésre készülve

422Az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének Püspökség utcai székházában kedd délután találkoztak az Arad megyei magyar iskolák igazgatói, önkormányzatok vezetői Bognár Levente megyei RMDSZ elnökkel és Pellegrini Miklós főtanfelügyelő helyettessel. A megbeszélés fő témái voltak: felkészülés a tanévkezdésre, diáklétszám az iskolákban és a pedagógusállások körüli problémák. A tanügyi törvény adta lehetőségeket kihasználva minden településen, ahol van igény rá, továbbra is működik a magyar oktatás még a legkisebb létszámú osztályokban is. Több iskolában gondot jelent a szakképzett pedagógusok hiánya, még nincs mindenhol tanár minden tantárgyra. Az óvodák, iskolák infrastrukturális állapota mindenhol megfelelő, a helyi önkormányzatok támogatásának köszönhetően. Több helyen gondot jelent, hogy a szaktárca nagy késéssel fizeti az ingázásra a költségtérítést. A diákok létszámának csökkenése általános gond, ez a jövőben sokkal nagyobb odafigyelést és meggyőzést igényel, hisz mindannyiunk érdeke, hogy a magyar szülők gyerekei magyar óvodába,  iskolába járjanak, az aradi magyar közösség tagjai maradjanak. Az RMDSZ tisztségviselői és a tanintézmények vezetői egyaránt szorgalmazták ezen találkozók rendszeresítését, hisz együtt gondolkodva sokkal könnyebben találhatunk megoldást a problémákra. A találkozón mindenki egyetértett azzal, hogy nagyon fontos a készülő oktatási stratégia az aradi magyar oktatás megmaradása és fejlesztése céljából.

(RMDSZ Sajtóiroda)

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.