Találkozó Kelemen Hunor és Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke között

„A romániai magyarok érdekérvényesítésének képviselője, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség sikeres kisebbségvédelmi politikát folytat, bízom ennek a képviseletnek a folytonosságában” – jelentette ki Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke, aki a politikai alakulat bukaresti kongresszusa előtt Kelemen Hunor szövetségi elnökkel találkozott. Kelemen Hunor a közelgő romániai parlamenti választásokról tájékoztatta a Néppárt elnökét, kiemelve, hogy az RMDSZ az ország minden választókerületében indít jelöltet, hiszen az arányos választási rendszer értelmében egyetlen szavazat sem veszik el, minden voks mandátummá alakul. A szövetségi elnök ugyanakkor a magyar széthúzás veszélyeire is felhívta a figyelmet, ennek következtében valószínűsíthető, hogy egy-két mandátumot elveszít az RMDSZ, ugyanakkor az EMNP és az MPP nem jutnak be a Parlamentbe. „A Romániai Magyar Demokrata Szövetség továbbra is a jogállamiság tiszteletben tartását szorgalmazza, és a kisebbségi jogok körének bővítését tartja fő feladatának” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök. Az Európai Néppárt kongresszusára október 17 és18-a között kerül sor Bukarestben. Rendhagyónak számít ez a kongresszus, hiszen húsz év után módosítják a Néppárt alapprogramját, amelybe az RMDSZ szorgalmazására először kerül be kisebbségvédelmi fejezet. Az RMDSZ célja elsősorban az volt, hogy az alapprogram térjen ki a kisebbségi jogokra, állapítsa meg az őshonos etnikai kisebbségek fontos szerepét Európában és az Európai Néppárt kötelezze el magát a nemzeti kisebbségek identitásmegőrző erőfeszítése mellett. Ezt a célkitűzést sikerült elérni, hiszen a dokumentum az RMDSZ javaslatára megállapítja, hogy európai kisebbségi keretszabályozást kell kialakítani, amely kisebbségvédelmi standardokat és jogokat tartalmaz majd, ugyanakkor bátorítja a kisebbségi közösségekre vonatkozó kedvező intézkedések és politikák elfogadását. A kongresszus elnököt, főtitkárt, 10 alelnököt és egy kincstárnokot választ. Az RMDSZ Wilfried Martenst támogatja a Néppárt elnöki tisztségére, a szövetségnek kilenc, szavazati joggal rendelkező küldöttje lesz a kongresszuson - írja az RMDSZ-tájékoztató.

A rovatból ajánljuk: