Szocdem kampányfogás – a kormány eltörölte a 2009-es megszorító intézkedések többségét

Victor Ponta3A Victor Ponta miniszterelnök vezette balközép kormány hétfőn eltörölt több megszorító intézkedést, amelyeket 2009-ben hozott az előző jobbközép bukaresti kabinet. A hétfői kormányülésen úgy döntöttek, hogy feloldják azt a tiltást, amely művészek, sportolók és tudósok érdemjuttatására vonatkozott. Ezeket a juttatásokat az Emil Boc vezette volt jobbközép kormány függesztette fel, miután Románia 2009-ben 20 milliárd euró készenlétihitel-megállapodás megkötésére szorult a Nemzetközi Valutaalappal. Az egy évvel korábban kirobbant nemzetközi gazdasági válság ugyanis a román gazdaságot is súlyosan sújtotta. Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes a kormányülés után bejelentette, hogy a mintegy 1650 érintett személy három minimálbérnyi havi juttatásra jogosult az érdemjuttatás folyósítása révén. A kormány arról is döntött, hogy a kabinet tartalékalapjából fizetik ki a pedagógusoknak azokat az elmaradt juttatásokat, amelyek folyósítására bírósági ítélet kötelezi a román államot, így az érintettek rövidebb idő alatt megkaphatják pénzüket az eddigi tervekhez képest. A kormány egy másik hétfői döntése a helyi önkormányzatok támogatásáról szól: több olyan könnyítést enged a kabinet az önkormányzatoknak, amelynek révén egyebek mellett korábban meghatározott létszám fölött alkalmazhatnak munkavállalókat. Ez a létszámstop-feloldás az oktatásra és az egészségügyre egyaránt vonatkozik. A kormány elfogadta azt a sürgősségi rendeletet is, amely felfüggeszti a hazai kitermelésű gáz árának liberalizálását a lakossági fogyasztók számára. Ezzel a román kormány 2018-tól 2021 közepéig tolta ki a gáz árának liberalizációját. Október elsejétől 3 százalékkal kellett volna emelni a lakossági fogyasztói gázárat a korábbi tervek szerint. A román kormánykoalíció szeptemberben 5 százalékkal csökkentette a munkáltatói nyugdíjjárulékot is, amit Traian Băsescu államelnök sikertelen ellenállása dacára fogadott el a parlament. Băsescu populizmussal vádolta a kormányt, szerinte a Victor Ponta vezette kabinet azért ilyen bőkezű, mert novemberben államfőválasztás lesz, amelyen Ponta a legesélyesebb jelölt. Ugyanakkor Ponta szerint csak olyan intézkedéseket hoztak, amelyekkel jóvátették az előző jobbközép kormány ideje alatt elkövetett „igazságtalanságokat”.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Hadat üzentek a betegszabadsággal történő visszaéléseknek.
Nem csak „egyszer volt fiatal” – Elhunyt Fenyő Miklós
A magyar rock and roll korszakos személyisége távozott életének 79. évében.
Mezei nyulakat telepítettek át Arad megyéből Maros megyébe [VIDEO]
Hosszú távon az ökoszisztéma stabilitását szolgálja a populáció-szabályozás.
Sok helyen szeles, csapadékos időre lehet számítani keddig
Hétfő reggeltől kedd reggelig jelentős mennyiségű eső várható.
Nemzet Gazdásza-címmel tüntették ki Balla Géza borászt
A címet a magyar nemzet erkölcsileg feddhetetlen szakembere kaphatja, aki maradandót alkotott.