Szerdán Arad megyében kampányol Szilágyi Zsolt

szilagyi zsoltAz Erdélyi Magyar Néppárt államelnök-jelöltje, Szilágyi Zsolt partiumi kampánykörútja során október 8-án, szerdán Arad megyébe látogat – tájékoztatott Burián Sándor, az EMNP Arad megyei szervezetének elnöke. Délelőtt 10 órakor a pécskai piacon találkozik a magyar választópolgárokkal, 12 órától az aradi EMNT-irodában sajtótájékoztatót tart az aradi magyar és román sajtónak, majd az érdeklődők kérdéseire fog válaszolni. 13.30-kor megkoszorúzza az aradi vértanúk emlékművét. Kisjenőn délután fél négykor a helyi EMNP-irodánál fog találkozni a könyék magyarságával, végül Ágyán 17 órakor a kultúrotthonban találkozik a választókkal.

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.