Sajtótámadás a filharmónia igazgatója ellen

Nyilvánvaló volt, hogy az aradi média nem nyeli le szótlanul Alin Văcean, a filharmónia igazgatójának korábban a sajtó irányába tett kioktatásait (=csak azt írjátok, amit én mondok, szépet, jót), s habár pár hónappal ezelőtt a vihar leült, most ismét feltüzelték – nyilvánvalóan politikai behatásra – a lappangó viszályt. Az Aradi Filharmónia pénzügyi átvilágítását kérő aradi újságok – kivéve azokat, amelyek ingyenjegyek, bérletek reményében alávetik magukat az igazgató despota magatartásának – most nyílt levélben kérik Gheorghe Falcă polgármestert, hogy mint a város által finanszírozott intézmény, rendeljen el auditot. A háttérben egyébként a filharmónia szakszervezet is felsorakozott az ügy mögé, a kérelem pedig még rátesz egy lapátot a botrányra azzal, hogy a számvevőszék vizsgálatát is felteszi az igénylistára. Egyelőre minden, Văcean elleni médiatámadás lepergett a polgármesteri hivatalról, és úgy tűnik, habár odabenn tudják, hogy az igazgató tisztán politikai kiszemelésével rossz lóra tettek, most nem akarnak hátraarcot fújni.

Irházi János

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerit az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.