RMDSZ-közgyűlés Fazekasvarsándon: „bohócszerepre süllyesztett tanácsosok”

Fotók: Horváth Csaba Fotók: Horváth Csaba

Erről a témáról is nyíltan beszélt az RMDSZ fazekasvarsándi szervezeténk tegnapi közgyűlésén Tóth Mihály helyi RMDSZ-tanácsos, aki a közel egy éve kapott mandátumát elemezve állapította meg, hogy Fazkasvarsándon az USL-vezetőség csak az apró ügyeket tárgyaltatja meg velük, a fontos kérdésekben a szűk grémium önhatalmúlag dönt vagy ami rosszabb, szőnyeg alá seprik a lakosságot foglalkoztató problémákat. De a tanácsos azt is kifejtette, aki magyar, az magyar pártot képviseljen, utalva azokra, akik román pártszínekben jutottak be a tanácsba. Mindez azonban csak egy fejezete volt a szervezet közgyűlésének – amelyen a megyei vezetést Péró Tamás képviselte – hisz szóba került, többek között a tavalyi helyhatósági választások eredménye, amely, ahhoz képest, hogy a választások előtt az elnök lemondásával a szervezet széthullott, elfogadható volt, lett két RMDSZ-es tanácsos és sikerült újjáépíteni a szervezetet. A közgyűlésen a tagság természetesen meghallgatta, majd megvitatta Török Sándor elnök beszámolóját, elemzését az elért eredményekről, majd a tisztújításkor ismét bizalmat szavaztak neki. A szervezet élén az elnök munkáját segíti még Tóth Mihály, Hováth Csaba, Incze Ibolya és Méhész Ferenc. Megválasztották a megyei közgyűlés küldötteit is: Török Sándor, Tóth Mihály és Szász Mihály (póttag). Az Aradi Híreknek Tóth Mihály elmondta még, a közgyűlés nyílt, őszinte hangnemben folyt le.

Irházi János

Fotók: Horváth Csaba Fotók: Horváth Csaba

A rovatból ajánljuk:

Aki 16-17 évesen B1-es jogsit szerez, már nem kell elméleti vizsgát tegyen B-kategóriára
Továbbra is kötelező a gyakorlati vizsga a B-kategóriás jogosítvány megszerzéséhez
Kedden kezdődnek az érettségi írásbeli vizsgái
Országszerte 447 vizsgaközpontot alakítottak ki, és mintegy 108 ezren szigorlatoznak.
Ma van a nemzeti összetartozás napja – 105 évvel ezelőtt írták alá a trianoni békediktátumot [AUDIO]
Magyarország elveszítette területének és lakosságának kétharmadát.
Lesújtó: a felnőtt lakosság több mint egyharmada funkcionális analfabéta
A matematikai alapkészségek terén még rosszabb a helyzet egy felmérés szerint.
Végre itt a nyár! 30 fokos hőségre is lehet számítani
Felmelegedés és 30 Celsius-fok feletti csúcsértékek várhatók a következő két hétben.