RMDSZ-kongresszus – „Erőss Zsoltról nevezzék el Csíkszereda sportcsarnokát”

Erőss Zsolt Erőss Zsolt

Ráduly Róbert, a házigazda Csíkszereda polgármestere azzal a javaslattal nyitotta meg szombaton a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 11. kongresszusát, hogy a rendezvény helyszínéül szolgáló sportcsarnokot a Himalájában eltűnt Erőss Zsolt magyar hegymászóról, a város szülöttéről nevezzék el. Az RMDSZ által „feladatkijelölőként” jellemzett kongresszust a magyar, a székely, a román és az európai himnusszal nyitották meg 777 küldött, több mint száz meghívott és csaknem kétszáz újságíró részvételével. Magyarországi és romániai parlamenti pártok, valamint európai kisebbségi szervezetek vezetői is jelezték részvételüket. A kongresszuson mások mellett jelen van Victor Ponta román kormányfő, a Bukarestben kormányon lévő Szociáldemokrata Párt elnöke és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes is. A romániai magyarság parlamenti képviseletét ellátó RMDSZ 11. kongresszusán nem lesz tisztújítás, de a küldöttek új programot és alapszabályt fogadnak el.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.