Rekordsebességgel fogadta el a parlament a 2014-es költségvetést
Rekordsebességgel, egyetlen napos plenáris vita után szerdán elfogadta a törvényhozás a 2014-es állami költségvetést, amely körül újabb politikai csata bontakozott ki az egymással szemben álló államfő és miniszterelnök között. A költségvetési törvény 52 cikkelyét egy óra alatt, a konkrét összegeket tartalmazó – esetenként kötetnyi terjedelmű – mellékleteket tíz óra alatt fogadta el a képviselőház és szenátus együttes ülése, elutasítva a több mint kétezer módosító indítvány túlnyomó többségét.
Márton Árpád, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője, aki 1990 óta tagja a román parlamentnek, az MTI-nek elmondta: a büdzsét máskor hetekig vitatta a parlament plénuma, és az ezt megelőző szakbizottsági véleményezést is beleszámítva a költségvetési vita másfél hónapot is igénybe szokott venni. A kétharmados többséggel kormányzó Szociálliberális Unió (USL) számára azért volt sürgős a büdzsé elfogadása, mert a jobboldali Traian Băsescu államfő múlt héten bejelentette: visszaküldi megfontolásra a költségvetési törvényt, ha a kormány nem tesz le az üzemanyagra kivetett jövedéki adó – literenként hét eurócenttel való – növeléséről, amelyről az országnak készenléti hitelkeretet biztosító Nemzetközi Valutaalappal egyezett meg. Băsescu a gazdasági növekedést visszavető, Románia érdekeivel ellentétes döntésnek tartja a pótlólagos jövedéki adó kivetését, amellyel szerinte az USL valójában a jövő évi európai parlamenti, illetve államelnök választási kampányra akar pénzt biztosítani a pártszövetség helyi vezetőinek. Victor Ponta miniszterelnök szerint a többletbevételt autópálya-építésre költenék. A kormányfő zsarolásnak minősítette a büdzsé kihirdetésének halogatását is, amivel szerinte Băsescu azt próbálja elérni, hogy a parlament ne vizsgálja tovább családja telekvásárlásának törvényességét.
Az államfőnek 20 nap áll rendelkezésére annak mérlegelésére, hogy kihirdeti-e a költségvetési törvényt. Amennyiben visszaküldi megfontolásra, és a parlament változatlan formában fogadja el, még alkotmányossági óvást is emelhet ellene, így a parlamenti sietség ellenére elképzelhető, hogy Romániának – ahogy azt a szabályok rögzítik – az idei költségvetési törvénnyel kell megkezdenie a 2014-es évet.
MTI
A rovatból ajánljuk:
Nicușor Dan: március 15. jó alkalom arra, hogy értékeljük a romániai magyarok hozzájárulását nemzetünk fejlődéséhez
Az államfő és a miniszterelnök is köszöntötte a magyarokat.
Bolojan: nem tudjuk megállítani az üzemanyagok árának növekedését
Pénteken már a 9 lejt „súrolta alulról” a normál benzin és gázolaj literenkénti ára.
Befagyasztják az állami béreket és nyugdíjakat, takarékosságot hirdetnek a közszférában – Jóváhagyták az idei költségvetés tervezetét
A bevételt 736,5 milliárd, a kiadásokat 864,3 milliárd lejre becsülik.
Tájékoztató a magyar országgyűlési képviselők választásáról a ROMÁNIÁBAN élő magyar állampolgárok részére
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgároknak, amennyiben élni szeretnének szavazati jogukkal, kérniük kell a központi névjegyzékbe történő felvételüket.
Bolojan szerint támogatják a kisnyugdíjasokat, a PSD a multiknak való kedvezéssel vádolja a kormányfőt
Koalíciós vita a költségvetésről.



