Ponta már készül a koalíció felbomlására

foto: www.gov.ro

A mai romániai lapok szerint Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) felbomlása esetére, a liberális partnerekkel való esetleges szakításra készülve akar jó kapcsolatokat ápolni a kormányzásból egyelőre kimaradt Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ), és ezért nevezett ki magyar tisztségviselőket a kormányzat második vonalában. A román médiában élénk visszhangot váltott ki Ponta azon bejelentése, amely szerint Frunda György, az ellenzékben lévő RMDSZ politikusa lesz az egyik személyes tanácsadója. Azt is az RMDSZ felé tett gesztusként értelmezték, hogy a statisztikai hivatal ideiglenes vezetésével az RMDSZ által támogatott Geréd Beatrix alelnököt bízta meg, és megmaradhat tisztségében Király András, a kisebbségi oktatásért felelős államtitkár. Az Adevărul című lap szerint a szociáldemokrata (PSD) pártelnök Ponta a liberális partnerek követeléseit próbálja visszanyesni, arra emlékeztetve őket, hogy a PSD-nek nem hiányzik túl sok szavazat ahhoz, hogy - az RMDSZ és a kisebbségi frakció szavazataira támaszkodva - a liberálisok nélkül is meglegyen a parlamenti többsége. A Krónika a miniszterelnök lelkiismeret-furdalásának is tulajdonítja az RMDSZ felé tett gesztusokat, miután a liberálisok ellenállása miatt nem tarthatta be írásban vállalt ígéretét, és nem vonhatta be az RMDSZ-t a kormányba. "Victor Ponta nyilatkozatai alapján lerí, hogy mélyen ellenzi a közismert Dâmbovita-parti politika újabb megnyilvánulását, USL-es politikustársai árulását. Most azonban a koalíció egyben tartása érdekében le kell nyelnie a békát, miközben amúgy apró gesztusokkal törleszt az RMDSZ-nek (...) Tudja ugyanis, hogy a közelgő alkotmánymódosítás és más fajsúlyos teendők kapcsán mélyülni fognak az ellentétek a szocdemek és a liberálisok között, egy esetleges szakítás esetén pedig jolly jokernek kiváló lehet az RMDSZ. Ma még csak az a kérdés, erről köttetett-e már titkos paktum a szövetséggel" - írta a Krónika. A Hotnews hírportál elemzője azt sem tartja kizártnak, hogy Ponta a 2014-es magyarországi választások fényében próbálja megelőzni az erdélyi magyarság politikai elszigetelődését és radikalizálódását. A szerző szerint a román kormányfő azt szeretné elérni, hogy az erdélyi magyarság ne érezhesse azt: képviselet nélkül maradt Bukarestben, mert ebben az esetben "tálcán kínálnák Orbán Viktornak" az erdélyi magyar szavazatokat. A Hotnews szerint számítani lehet arra, hogy a Fidesz támogatását élvező Tőkés László az autonómia és föderalizmus jelszavaival radikalizálja az erdélyi magyarokat, akik közül sokan már magyar állampolgársággal és választójoggal is rendelkeznek.

MTI

   

A rovatból ajánljuk:

Ilie Bolojant jelölte kormányfőnek Nicușor Dan államfő
Tíz napon belül kell kérnie a parlament bizalmi szavazását.
Aki 16-17 évesen B1-es jogsit szerez, már nem kell elméleti vizsgát tegyen B-kategóriára
Továbbra is kötelező a gyakorlati vizsga a B-kategóriás jogosítvány megszerzéséhez
Kedden kezdődnek az érettségi írásbeli vizsgái
Országszerte 447 vizsgaközpontot alakítottak ki, és mintegy 108 ezren szigorlatoznak.
Ma van a nemzeti összetartozás napja – 105 évvel ezelőtt írták alá a trianoni békediktátumot [AUDIO]
Magyarország elveszítette területének és lakosságának kétharmadát.
Lesújtó: a felnőtt lakosság több mint egyharmada funkcionális analfabéta
A matematikai alapkészségek terén még rosszabb a helyzet egy felmérés szerint.