Ponta a szocdemek államelnök-jelöltje

Victor Ponta Victor Ponta

Bejelentette indulási szándékát Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a novemberi államelnök-választáson. A politikus a DC News hírportálnak adott csütörtöki interjúban elmondta, hogy pártjában már bejelentette ezt a szándékát a hét elején. Mint mondta, azért volt szüksége gondolkodási időre, mert korábban a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) kötött egyezség szerint, amelyet februárban rúgtak fel a felek, Crin Antonescu akkori liberális pártelnök lett volna a korábbi Szociálliberális Szövetség (USL) elnökjelöltje. Az akkori megállapodás szerint Ponta továbbra is miniszterelnök maradt volna. A PSD vezetőségének formai szempontból még jóvá kell hagynia, hogy ki lesz az államelnök-jelöltje. A román média szerint azonban már biztosnak tekinthető, hogy Ponta fog versenybe szállni, hiszen a PSD többi vezetője is őt kérte fel erre a tisztségre. A szociáldemokraták augusztus elsején tartják országos tanácsukat, ahol Ponta várhatóan egyedüliként bejelenti államelnök-jelöltségi szándékát, és ezt a PSD szeptember eleji kongresszusa jóváhagyja majd. Victor Ponta 2012 májusa óta Románia miniszterelnöke. A közvélemény-kutatások szerint a balközép kormányfő valamennyi jelöltet legyőzné a novemberi választáson, és jelenleg neki van a legnagyobb esélye az elnöki szék elhódítására a jobbközép potenciális jelöltjével vagy jelöltjeivel szemben, akiknek kiléte még nem tisztázódott. A román média szerint Pontára nagy nyomás nehezedett pártja részéről, hogy vállalja az elnökjelöltséget, amit ő nem feltétlenül akart, de pártelnökként nem kerülheti el ezt a megmérettetést.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.