Az USL aradi szenátorjelöltjét és egy gyanúsított nőt ma délelőtt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Temesvárra szállított kihallgatásra. Úgy tudni, a DNA ma két házkutatást is végzett Aradon. A szenátorral – és szenátorjelölttel, hisz újabb mandátumért indul – együtt bekísérték Patricia Bala aradi ügyvédet is, akit állítólag azzal vádolnak, hogy 10 ezer euró kenőpénzt fogadott el, hogy elintézze egy letartóztatott szabadlábon bocsátását. Az ügy pikantériája, hogy Ovidiu Marian bevallása szerint ő Patricia Bala násznagya volt körülbelül húsz évvel ezelőtt, és a hölgy tíz évig nála is dolgozott, de azóta semmit sem tud róla.Ovidiu Mariant ma bekísérték a korrupcióellenes ügyészségre
Az USL aradi szenátorjelöltjét és egy gyanúsított nőt ma délelőtt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Temesvárra szállított kihallgatásra. Úgy tudni, a DNA ma két házkutatást is végzett Aradon. A szenátorral – és szenátorjelölttel, hisz újabb mandátumért indul – együtt bekísérték Patricia Bala aradi ügyvédet is, akit állítólag azzal vádolnak, hogy 10 ezer euró kenőpénzt fogadott el, hogy elintézze egy letartóztatott szabadlábon bocsátását. Az ügy pikantériája, hogy Ovidiu Marian bevallása szerint ő Patricia Bala násznagya volt körülbelül húsz évvel ezelőtt, és a hölgy tíz évig nála is dolgozott, de azóta semmit sem tud róla.A rovatból ajánljuk:
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.


