Lehetségesnek és törvényesnek tartja Traian Băsescu államfő újbóli felfüggesztését Dan Voiculescu médiamágnás, a bukaresti kormányban részt vevő Konzervatív Párt (PC) alapító elnöke, derült ki abból az interjúból, amelyet az Agerpres hírügynökség közölt ma a politikus-üzletemberrel.
Voiculescu szerint a demokrácia kudarca az, hogy Traian Băsescu „ideiglenesen” visszatért az elnöki hivatalba, amit reményei szerint hamarosan „orvosolni” fognak. Kifejtette: az államfőt a „valóságos” Románia leváltotta, hiszen a népszavazáson részt vevő 8,4 millió polgár az országban élő szavazók 60 százalékát teszi ki. Voiculescu szerint egy „képzeletbeli” Románia az, amelynek választói névjegyzéke 18 millió nevet tartalmaz.
A PC alapító elnöke szerint október végén, november elején kerülhet sor az államfő újabb felfüggesztésére, oly módon, hogy a leváltásáról rendezendő népszavazást – a választók iránt tanúsított „tisztelet” jeleként – együtt lehessen megtartani a parlamenti választásokkal.
„A július 29-i népszavazáson a választók 87 százaléka Băsescu leváltására szavazott: nem engedhetjük meg magunknak, hogy dacoljunk a demokráciával. A románoknak elegük van a tétovázásból. A népakaratot tiszteletben kell tartanunk és ebben határozottaknak kell lennünk" - fejtette ki álláspontját Voiculescu.
A PC-nek hat törvényhozója van a román parlamentben és egy minisztere (a mezőgazdasági tárca vezetője) a bukaresti kormányban. A párt politikai súlyát inkább a Voiculescu tulajdonában lévő médiabirodalom adja, amely jelentős közvélemény-befolyásoló tényezőnek bizonyult az utóbbi években.
A Băsescu elnökhöz közeli jobboldali sajtó tényként kezeli azt, hogy Dan Voiculescu 1989 előtt a kommunista politikai rendőrség, a hírhedt Securitate ügynöke volt, és ezért gyakran „Félixként” emlegeti, állítólagos szekus fedőnevére utalva. Voiculescu feltételezett ügynökmúltjáról a román igazságszolgáltatás az évek során ellentmondásos ítéleteket hozott.
MTI
Ősszel ismét felfüggesztenék tisztségéből Băsescut

A rovatból ajánljuk:
Parlamenten kívülről érkezik az új miniszterelnök – Eugen Tomacot bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő
Tíz napja van a parlament elé állni.
Kelemen Hunor szerint manipuláció a Demeter András István volt kulturális miniszter körüli botrány
Az RMDSZ-elnök szerint idő kérdése, hogy kiderüljön az igazság.
A közalkalmazottak több mint fele béremelésre számíthat, viszont eltörlik a pótlékok nagy részét
Eltörölnek a jelenlegi 151 pótlék közül 87-et.
Kiszivárgott vulgáris beszéde, lemondott Demeter András István kulturális miniszter
„Vállalhatatlan hangnemű” felvétel került napvilágra.
Zivatar, felhőszakadás, jégeső és lehűlés várható az egész országban
Rossz idő lesz az egész hétvégén a meteorológiai szolgálat szerint.