„Nyomás alatt dolgoznak az ellenzéki elöljárók” – interjú Ilyés Gyula RMDSZ-es főtitkárhelyettessel [AUDIÓ]

ilyes gyulaA kormánypárti polgármesterek sem kapnak több anyagi támogatást az országos költségvetésből, mint az ellenzéki elöljárók, de utóbbiaknak ráadásul erős ellenszélben is kell dolgozniuk – fejtette ki Ilyés Gyula Aradon. Szatmárnémeti volt polgármestere, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség önkormányzatokért felelős főtitkárhelyettese hétfőn részt az Arad megyei RMDSZ választmányi ülésén, de azt megelőzően az RMDSZ-es polgármesterekkel és alpolgármesterekkel tanácskozott. A megbeszélés után elmondta, hogy országszerte arra panaszkodnak az önkormányzati vezetők, hogy megpróbálják elszámoltatni őket, amiért végrehajtották az előző kormány utasításait, vagy éltek bizonyos határozatok nyújtotta lehetőségekkel. Pataky Lehel Zsolt készített interjút Ilyés Gyulával a Temesvári Rádió számára. [ca_audio url="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Ilyes_Gyula_fotitkarhelye…" width="500" height="27" css_class="codeart-google-mp3-player" autoplay="false"]

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerit az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.